Két néprajzos, dr. Balázs Lajos Amikor az ember nincs es ezen a világon és dr. Deák Ferenc Levente Temetkezési és halottas szokások Csernátonban és környékén című könyvét mutatták be kedd este a Székely Nemzeti Múzeumban.
Az első részleteit, mely egy eddig fel nem tárt, rejtőzködő kultúra nyomába eredve egészen rendkívüli mélységekig jut el, és igazi úttörő munkának minősíthető, olvasóink a lapunk hét végi mellékletében futó sorozatból ismerhetik. A műre még visszatérünk.
A második ígéretes tehetségű fiatal kutató doktori dolgozata könyv alakban, benne a szerző szülőfaluja beható ismeretéről magas színvonalú elméleti következtetésekben ad számot, a székely, a roma és az ortodox vallású közösségek idevágó szokásainak olyan érdekes vonatkozásait kutatva például, mint a kommunizmus hatása a temetési szokásokra, ezek akkori és mai értékelése a faluközösségben, a helyi ’48-as hős, Végh Antal kultuszának vagy a kopjafaállításhoz fűződő vélekedések változásai az idők folyamán. Az eredeti szemléletű munka kitér többek közt a gyászjelentők, a temetőbeli szimbolikus térfoglalás, a cigány rítusok sajátosságainak kérdésköreire is, egy új szemlélet és szaknyelv, elemzési diskurzus térhódításának dokumentuma.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.