Kézdivásárhelyen született 1993. július 31-én. Hétéves, amikor elkezd cselgáncsozni Veres László irányításával. Szorgalma, kitartása, na és nem utolsósorban rátermettsége korán meghozza az eredményt. Négyévi kemény munka után Arnold megszerzi első érmét — az U13-as korosztályban bronzérmet nyer egyéniben. 2005 már bearanyozott, hiszen az említett korosztály csapatversenyén az aranyérmes csapat tagja.
2006 a korosztályváltás jegyében telik el, de fogalmazhatunk úgy is, hogy a 2007-es sportév éremtermését készítette elő: aranyérem az U15-ösök egyéni és csapatbajnokságán, bronzérem az U17-esek csapatversenyén. 2008-ban egy bronz- és egy ezüstéremmel (U17-es csapat, illetve egyéni) melegített a Turnu Severinben megrendezett Balkán-bajnokságra, majd az ezt követő szarajevói Európa-bajnokságra. A Balkán-bajnokságon ezüstérmes lett, a kontinensviadalon, sajnos, idő előtt búcsúznia kellett a küzdelmektől, s így helyezetlenül zárt. Sokkal eredményesebb versenyévnek tekinthető 2009. Ebben az esztendőben Arnold végigskálázta a lehetséges bajnokságokat. Kezdte az U17-es korosztály országos bajnokságaival — egyéni és csapat — s két aranyéremmel. Következett a görögországi Balkán-bajnokság s az újabb aranyérem. Három arannyal a tarsolyában utazott a szlovéniai Európa-bajnokságra, ahol az igen előkelő hetedik helyen zárt. Egy kis szerencsével... Sok ideje nem volt, hogy ezen rágódjék, hiszen küzdőtérre kellett lépnie a budapesti világbajnokságon. Arnold hű maradt az Európa-bajnokságon mutatott önmagához, a sokkal erősebb mezőnyt felvonultató világbajnokságon is a hetedik helyen végzett.
A nagyszerű sportévet záró Lukács Arnold teljesítményét a megye is értékelte, az év végi sportgálán díjazta. Megérdemelten.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.