Hétfőn elosztották a két frissen kinevezett alprefektus között a hatásköröket — jelentette be György Ervin prefektus.
Közös megegyezés és előzetes beszélgetés alapján döntöttek: Valentin Ionaşcu felel a dekoncentrált intézményekért, a készenléti felügyelőség munkájáért, ő ellenőrzi a gépkocsi-bejegyzési hivatalt és az útlevélosztályt, illetve az EU-irodát. Benedek Káplár Gábor foglalkozik a föld-visszaszolgáltatásokkal, és neki kell felügyelnie az önkormányzati dokumentumok törvényességét.
A prefektus szerint egyik vagy másik hatáskör sem fontosabb, most éppen a jogosítványok, a gépkocsik forgalomba íratása körül legtöbb a gond, a tavalyi jogosítványbotrány után öttel kevesebb alkalmazott próbálja ellátni a teendőket, és az emberhiány gyakran okoz fennakadást. Jövő héten Bukarestben a szakállamtitkárral tárgyal, kéri: vagy szabadítsanak fel helyet, vagy helyezzenek át valakiket, mert lassan tarthatatlanná válik a helyzet. A prefektus szerint legalább három emberre lenne szükség, de igazi segítséget öt szakértő alkalmazása jelentene.
A megyei földosztó bizottság eddig alprefektus hiányában is működött, fennakadás csak a kijavított birtokleveleknél volt, ezeket a bizottság titkárának, az alprefektusnak kell ellenjegyeztetnie, s ez elmaradt. Még tegnap iktatták, és megkapta az aláírási jogot Benedek Káplár Gábor, hogy minél gyorsabban hivatalosítsa az összegyűlt dokumentumokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.