Romániában elsőként Sepsiszentgyörgyön alkalmazzák az országos tömbház-szigetelési programban azt az új technológiát, mely nem polisztirénlapok felragasztásával, majd azok vakolásával javítja az épület hőháztartását, hanem egyetlen speciális, festékszerű bevonattal.
Az új technológia ― amelynek alkalmazását bevezető cég Sepsiszentgyörgyön gyárat is szándékszik építeni ― drágább, mint a hagyományos, előnye, hogy szellőznek a falak, hő- és hangszigetelése nagyobb, e tulajdonságai révén az A kategóriájú energetikai osztályba sorolandóak az így védett épületek.
Első lépésként Sepsiszentgyörgyön a Gróf Mikó Imre utcabeli és Szent György téri tömbházak hőszigetelését végzik el, a lakóknak viszont nem kell majd többet fizetniük, mint ha a hagyományos módszert alkalmaznák. Antal Árpád András polgármester szerint kiszámolják, mennyibe kerülne a polisztirénes szigetelés, s ennek a húsz százalékát kell fizetniük, a különbözetet az önkormányzat állja.
Hogy mikor fognak hozzá, még nem tudni, idénre kétszázezer lejt kért a központi költségvetésből a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, egyelőre még csak az a négymillió lej áll rendelkezésére, mely a fejlesztési minisztériumtól a hőszigetelési programban tavaly kapott összegből megmaradt.
A múlt évtől módosított országos program szerint egy tömbház hőszigetelésének ― nyílászárók cseréje, hővédő burkolat az oldalsó falakon, pincében és tetőn, szín alkalmazása ― fele árát a központi, harminc százalékát a helyi költségvetésekből finanszírozzák, a lakóknak a fennmaradt húszszázaléknyit kell fizetniük.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.