Látom, hallom, olvasom, hogy felújították a vidéki és városi iskolák egy részét. De ha ez így van, miért nem terjed ez ki a diákok viselkedésére, tudására? A munkámból kifolyólag sok olyan érettségizett, sőt, egyetemet végzett fiatallal találkozom, aki nem tud számolni (hogy a szorzótáblát már ne is említsem), nem tud helyesen megírni egy kérést, az udvarias viselkedés hiányáról nem is beszélve.

Mindenki a minőségről beszél, ha és amikor a tanítás és a tanügy a fő téma, de ha ez valóban annyira fontos, miért nem becsüljük meg az oktatókat, tanítókat, tanárokat? Miért érzem úgy kívülállóként, hogy lekezeljük őket, sőt, megnehezítjük a munkájukat? A szabályok miért csak az oktatókra érvényesek, de az oktatás főszereplőire, alanyaira már nem?

Most itt van a legújabb szabályozás: az iskolák minden diákra úgynevezett fejpénzt kapnak. Ettől hogyan fog javulni a jelenleg is gyenge lábakon álló oktatás minősége? Minden iskola új diákokat próbál majd meggyőzni, hogy érdemes ott tanulni, de vajon azok a diákok, tanulók fognak is tanulni? Esetleg kijelentik majd órán, hogy az illető tanár nem adhat négyest, mert az iskola pénzt kap az ő jelenléte után?

Én is voltam diák. Kaptam jó és rossz jegyeket egyaránt. Sőt, ha nem tanultam, tanultunk, nemcsak a suliban éreztük a következményét, otthon is megbüntettek a szüleim. Mégsem érzem úgy, hogy lelki sérülést okozott volna, ha négyest kaptam, ha leszidott a tanár, ha megbüntettek a szüleim. Igaz, akkor az oktatás, a tanulás még értéket képviselt, és az oktatókra felnéztünk.

Tudom, hogy reform reformot követ, miniszter minisztert vált, mindegyik semmisnek tekinti az előbbi munkáját, mégis jó volna mindezen reformelképzelések mellett a minőségre, az értékekre hangsúlyt fektetni.

A demokrácia nem azt jelenti, hogy mindent szabad, mert a demokrácia szabályok nélkül anarchiává alakul, ahol egyeseknek mindent szabad, másokat pedig kötelezünk furcsa szabályok betartására — akárcsak Orwell Állatfarm című művében.