Márton László, Dálnok község polgármestere volt a házigazdája a Dózsa csárdában megtartott polgármester-találkozónak, melyen kivételesen teljes létszámban jelen voltak a községek elöljárói, meghívottként a megyei önkormányzat teljes vezérkara, valamint a megyei mezőgazdasági kifizetési ügynökség vezetői: Marius Popica igazgató és Voloncs Béla Attila aligazgató. A találkozón, melyen György Ervin kormánymegbízott is részt vett, a farmereknek járó támogatásokat ismertették.
Marius Popica, a Kovászna megyei kifizetési ügynökség frissen kinevezett igazgatója részletesen ismertette a gazdák által idén igényelhető állami és európai uniós mezőgazdasági támogatásokat, hangsúlyozva, hogy az általa vezetett ügynökség, mely megyénkben kilencvenkét munkatárssal dolgozik, szoros kapcsolatra törekszik a polgármesteri hivatalokkal, valamint a farmerekkel annak érdekében, hogy megyénk termelői minél több pénzhez juthassanak. Tamás Sándor megyeitanács-elnök kérésére megígérte, hogy az ügynökség munkatársai sorra veszik a megye községeit, ahol három-négy napot töltenek, és konkrét segítséget nyújtanak a támogatást kérő gazdáknak. Ennek egyetlen feltétele — hangsúlyozta Popica igazgató —, hogy a polgármesteri hivatalok biztosítsanak a célra megfelelő helyiséget és internetre csatlakoztatott számítógépet.
Hosszas vitát az váltott ki, hogy melyik megyénkbeli település minősül hegyi, illetve síkvidéki falunak. Jó példa erre Csernáton, mely hegyi településnek minősül, a tőle alig tíz kilométerre fekvő Kézdivásárhely ellenben már nem.
Demeter János, a megyei önkormányzat alelnöke a Leader-programról és az Alutus Régió Egyesülettel kapcsolatos tudnivalókról értekezett, arra kérve a felső-háromszékieket, hogy alakítsák meg ők is egyesületüket, hiszen a Leader-program nagy lehetőségeket rejt magában, jelentős pénzforrásokhoz lehet hozzájutni.
Arról is döntés született, hogy a március 2-án a kézdivásárhelyi Christine Szállodában sorra kerülő polgármester-találkozóra a megyei tanács elnöke Csutak István fejlesztéspolitikai szakértőt is meghívja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.