Ha ők a mieink, akkor nyugodtan vallhatjuk magunkénak ugyanúgy sportnagyságainkat, hogy csak a legnagyobbakat említsem: Szabó Katit, Balázs Jolánt, Szabóné Orbán Olgát, Jeneiné Gyulai Ilonát, Stahlné Jencsik Katalint, Szabóné Lázár Rékát, Kicsid Gábort, Nagy Irént, Ugron Jozefinát, Radó Ilonát, Derzsi Edét... akik eredményeikkel öregbítették a magyar nemzet hírnevét, akik bár az anyaország határain túl éltek, sportoltak, nevükkel igazolták együvé tartozásunkat. Kötelességünk tehát, hogy adott pillanatban megemlékezzünk az anyaországi és a határokon túl élő legnagyobbjainkról, eredményeik elismerésével fejet hajtsunk előttük, s méltóképpen tiszteljük sportnagyságukat.
Hunyady Emese
1966. március 4-én született Budapesten. A Volán SC-ben kezdett el korcsolyázni, műkorcsolyával kezdte, aztán egyszer betévedt egy gyorskorcsolyaversenyre, s ott ragadt. 1978-ban már a Volán SC igazolt sportolója. Első országos bajnoki címét a serdülő korosztályban szerezte 1979-ben, aztán következtek az ifjúsági, majd felnőtt bajnoki címek, igazi címsorozat lett belőle. 1982-ben részt vett az alkmaari sprintvilágbajnokságon, a 24. helyen zárt, 1983-ban a helsinki világbajnokságon a 18. helyen végzett, s készülhetett a szarajevói olimpiára, majd a medeói Európa-bajnokságra. A Volán SC szakosztályának megszűnése után átigazolt az MTK-hoz, s itt folytatta a bajnokicím-sorozatot. Bár érettségi után nem vették fel a Testnevelési Főiskola szakedzői szakára, mindenki elismerte, hogy a jégpályán kiugró tehetség. Hiába, szülőhazája egyszerűen nem tudta biztosítani azokat a feltételeket, melyek szükségeltettek ahhoz, hogy világklasszissá nőhesse ki magát. Emese hazát váltott. Osztrák színekben, magyarként szerezte olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmeit.
Sikersorozata: 1982, sprintvilágbajnokság: 24. összetettben, 1983, sprintvilágbajnokság: 18. összetettben, 1984, Szarajevó, olimpia: 19. 500 m-en, 30. 1000 m-en, 1986, világbajnokság: 28. négytávú összetettben, Európa-bajnokság: 25. négytávú összetettben. 1987, világbajnokság: 9. négytávú összetettben, sprintvilágbajnokság: 17. összetettben, 1988, Calgary, olimpia: 19. 500 m-en, 16. 1000 m-en, 14. 3000 m-en, világbajnokság: 14. négytávú összetettben, sprintvilágbajnokság: 13. összetettben, Európa-bajnokság: 14. négytávú összetettben, 1989, világbajnokság: 13. négytávú összetettben, sprintvilágbajnokság: 10. összetettben, Európa-bajnokság: 13. négytávú összetettben, 1991, Európa-bajnokság: 4. négytávú összetettben, 1992, Albertville, olimpia: 7. 1500 m-en, 3. 3000 m-en, Európa-bajnokság: 2. négytávú összetettben, világbajnokság: 2. négytávú összetettben, 1993, Európa-bajnokság: 1. négytávú összetettben, világbajnokság: 2. négytávú összetettben, 1994, Lillehammer, olimpia: 1. 1500 m-en, 2. 3000 m-en, Európa-bajnokság: 3. négytávú összetettben, világbajnokság: 1. négytávú összetettben, 1996, világbajnokság: 3. 1000 m-en, 1998, Nagano, olimpia: 4. 1500 m-en, 5. 3000 m-en, 8. 5000 m-en, 1999, világbajnokság: 1. 1500 m-en, 2000, világbajnokság: 3. 1500 m-en, 2002, Salt Lake City, olimpia: 9. 3000 m-en.
Hat olimpián vett részt, összesen tizenkét olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmet szerzett, tizenkét világkupaversenyen diadalmaskodott. Közben férjhez ment, fiúgyermeket szült. Magyarként ma is Ausztriában él.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.