Az épület hivatalosan az állam tulajdona, az intézmény a művelődésügyi minisztériumhoz tartozik, a megyei tanács vezetése szerint a decentralizációs folyamat része lenne a gazdacsere, a tárcavezető állítólag támogatná is az átadást, gondot okoz viszont — és ezt kifogásolták az MPP-s tanácstagok —, hogy az ingatlant visszaigényelték a tulajdonos leszármazottjai, és a perben még nem született ítélet.
A megyei önkormányzat ülésén Tulit Attila, az MPP frakcióvezetője vetette fel a kifogásokat, melyeket Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke is jogosnak nevezett, hangsúlyozva azonban: az intézmény átkerülése az önkormányzathoz mindenképpen hasznos lenne. Ha vissza kell majd szolgáltatni az ingatlant, akkor visszaadjuk — szögezte le, Tulit Attila viszont arra figyelmeztetett: az ingatlan tulajdonjoga kérdéses, és ha az örökösök számára kedvező ítélet születik, a megyei önkormányzat gondban lesz, megtörténhet, hatalmas bért kell fizetnie, hogy működtesse az intézményt. A vitához a román tanácstagok is hozzászóltak: Sabin Calinic szerint ha a 10-es törvény alapján kérték vissza a kastélyt, az állam nem adhatja át, Joós Ştefan pedig javasolta, hogy csak az intézmény átadását kérje az önkormányzat. Végül a határozatot eredeti formájában fogadta el a plénum, a labda így a művelődésügyi minisztérium térfelére került.
Kopacz Attila, a művelődési központ igazgatója lapunk érdeklődésére kifejtette: az intézmény sorsa minden kormányváltás után terítéken, korábban volt olyan elképzelés, hogy a kőröspataki önkormányzathoz kerüljön, aztán a felszámolás lehetősége is felmerült, ő mindenesetre végzi munkáját, igyekeznek minél több pénzt szerezni a minisztériumtól programjaik megvalósítására. Egyértelműen nem tudott állást foglalni a gazdacsere kapcsán sem, mint mondta, őt nem kérdezték meg a döntés előtt, de azt is meg kell nézni, a megyei önkormányzat fenn tudja-e tartani az intézményt. Jó lenne azonban, ha mielőbb tisztázódna az ügy, hiszen a per miatt semmilyen komolyabb beruházást nem lehet eszközölni. Az intézmény idei költségvetése egyébként nagyjából ugyanannyi, mint a tavalyi, az Árkosi Művelődési Központ körülbelül 5,3 milliárd régi lejből gazdálkodhat idén.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.