Nemcsak a lágy,
Meleg öl csal, nemcsak a vágy,
De oda taszít a muszáj is:
Ezért ölel
Minden, ami asszonyra lel,
Míg el nem fehérül a száj is
(József Attila)
Elérhetetlen marad valami,
valami mindig elérhetetlen marad,
de egyre ismerősebb az út odáig:
mert mindig újrakezdjük,
mert mindig újrakezdjük, és egyre otthonabb a táj:
térképe testünkre rajzolódik.
A titkok titka ez: az újrakezdés.
e l s ő m a d r i g á l
______________
szép a május
Szivárványul, szivárványlik
mezőkön a napvilág.
Várjuk — meztelenül állig —
Ámor mézhegyű nyilát.
Nyila egymáshoz ha nyársal,
kettősen életre ölt:
kétszólamú hallgatással
____________csak úgy zeng belé a föld!
Mi Atyánk, ki vagy a szerelem,
Mi Anyánk, puha ágy
vagy hársfaágak csendes árnya,
vedd el, ha szeretsz, vedd el az eszünk,
terítsed szerte testünk titkait,
bolondíts meg, amíg ki nem halunk,
bolondíts meg, hogy ki ne haljunk,
puha ágy, hársfaágak csendes árnya
(’Úndèr der linden an der heide) —
légy rezervátumunk,
az örök ritmus rezervátuma —
hisz a ritmus se más, mint újrakezdés!
Raboltassék el a szemérem:
ellenségünk, a leghülyébb.
Élhetünk vízen és kenyéren
(tartván az írás betűjét) —
de mellre fulladó tenyéren!
ölet simítva, megoldva övet!
(S szórjon csak ránk impotens mennykövet
Szent Ágoston — a kurváktól jövet.)
m á s o d i k m a d r i g á l
_____________
vízesés
Esendő a víz is,
színejátszian aláhull.
Kösd csokorba Írisz
ezerszínű sóhajául.
Víz, hanyattra esve!
Hívogató csillogása!
Ránk esik az este,
____________s mi egymásra, egyre-másra.
Árvák vagyunk, árvák, ugye, drágám.
Fizetünk érte — néha drágán:
te értem s én teérted.
S az elme épp akkor hagy cserben,
midőn az öröklétet már-már megértem, megérted.
