Az easyJet nemrég megjelent hirdetésében a Ki vinné el Önt, ahová repülni szeretne? kérdéssel indul, és a válasz is mindjárt ott díszeleg a plakáton. Eszerint, ha az utas a Ryanairnél foglal jegyet, akkor Barcelona helyett Gironában, Párizs helyett Beauvais-ban, Milánó helyett Bergamóban és Velence helyett Trevisóban száll le a gépe. Ezzel szemben az easyJettel valóban az említett városokba kerül az utas.
Figyelik egymást
A Ryanair természetesen azonnal bepanaszolta konkurensét a brit reklámhatóságnál, azt hangsúlyozva, hogy Beauvais, Bergamo és Treviso az említett városok hivatalos repterei. A hatóság is sértőnek találta a hirdetést, szerintük nem tisztességesen mutatja be a társaság szolgáltatásait, ezért arra utasította az easyJetet, hogy ne használja többé. Az easyJet csalódottan, de tudomásul vette a döntést. A légitársaság szóvivője azért hozzátette: jól ismert tény, hogy a Ryanair kisebb repterekre száll le, amelyek kétórányi buszútra vannak a városközponttól, míg az easyJet a főbb reptereket választja. Az ügyben legfeljebb a módszer az új, a két légitársaság ugyanis szinte megalakulása pillanatától háborúzik egymással. Két évvel ezelőtt is elmarasztalták az easyJetet, mert reklámjaikban azt ígérték utasaiknak, ha olcsóbb repülőjegyet találnak, a különbözet kétszeresét kapják vissza. A hatóságok természetesen a Ryanair jelzései után indították a vizsgálatot. A gond az volt, hogy csak néhány meghatározott járatra használhatták volna az utasok az akciót, ahol a repülőgép egy óra eltéréssel indul ugyanazokról a repülőterekről és természetesen ugyanarra az úti célra, mint az easyJet járatai.
Magyarországi példák
Magyarországon is volt már példa arra, hogy fapados légitársaságok támadták egymást hirdetésekben. Még 2004-ben az easyJet egész oldalas hirdetésekben támadta a Wizz Airt, hogy a konkurens sok járatot törölt, majd hozzátették, hogy ők egyet sem töröltek addig. A Wizz Air azzal védekezett, hogy a menetrend módosítása miatt vettek ki néhány járatot. Az ügy a reklámszövetség etikai bizottsága elé került, de ők úgy döntöttek, hogy nem sértett törvényt a hirdetés.
Később a SkyEurope ment neki a Wizz Airnek, miszerint hiába alacsonyabbak a jegyárak a konkurensnél, a teljes ár — illetékekkel és adókkal együtt — náluk olcsóbb. Azóta is előfordultak már hasonló esetek, bár nem olyan gyakorisággal, mint amikor piacot próbáltak kiépíteni maguknak a fapadosok. Többször megtörtént például az is, hogy az egyik cég felajánlotta járattörléseknél, elviszi a hoppon maradt utasokat kedvezményesen.
Marosvásárhelyre száll a Ryanair?
Elképzelhető, hogy a közeljövőtől Marosvásárhelyen rendezze be romániai központját Európa legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair, miután a helyi hatóságok és a vállalkozók vállalták az anyagi feltételek előteremtését — adta hírül a Székelyhon.ro hírportál. A marosvásárhelyi légikikötő vezetősége, a Maros megyei önkormányzat, a megyei kereskedelmi és iparkamara, a prefektúra, Szováta és Segesvár polgármesteri hivatalának képviselői, valamint Maros, Hargita és Beszterce megyei vállalkozók megegyeztek abban, hogy közösen fedezik a Ryanair légitársaság által igényelt reklám-hozzájárulást. Európa legnagyobb fapados cége ezt feltételként szabta ahhoz, hogy romániai telephelyét Marosvásárhelyen rendezze be, és a Transilvania repülőtérről Spanyolországba, Németországba, Angliába és Olaszországba indítson járatokat. A Ryanair áprilistól Milánóba és Pisába indítana járatokat a vidrátszegi reptérről, sőt, három repülőgépük a Transilvania légikikötőben állomásozna. A szakemberek számításai szerint az ír Ryanair évi 1,5 millió eurós bevételt hozna Marosvásárhelyre, ugyanis a társaság vállalta, hogy évente 27 000 utast szolgál ki.
(az index.hu nyomán)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.