Moldován Zsolt: Na, most véged
Interneten is megtekinthető a Camera Club Siculorum (CCS) idei, a Lábas Ház kiállítótermében nyílt éves tárlata. A székelyföldi fotográfusok munkái a http://www.sepsiszentgyorgy.info/ honlap virtuális galériájában láthatóak, illetve értékelhetőek is.
Kovács László Attila: Hagyomány
A kiállítás képanyagát festővászonra nyomtatták, ami sajátos plaszticitást kölcsönöz a fotóknak, hasonló, igényes tálalást Szipál Márton szentgyörgyi bemutatkozásakor láthatott a tárlatlátogató. A tucatnyi alkotó a jól ismert, hagyományos műfajban mutatkozik be, új színfoltot jelent Moldován Zsolt néhány természetfotója, s mint Kovács László Attila, a fotóklub elnöke fogalmazott, hároméves közös munkájuk után remélik, ,,kisebb-nagyobb egyéni sikerek mellett megérkezett közös nagy sikerünk is", s bíznak benne, hogy fotós ténykedésük eredményét „a város, a megye, közösségünk szolgálatára tudják bocsátani". (mol)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.