Pánt nélküli ruha, feltűzött haj és visszafogott ékszerek jellemezték az idei Oscar-divatot, a vörös szőnyegen felvonuló hírességek a szerény eleganciára és a biztonságos stílusra szavaztak 2010-ben.

A legjobb férfi mellékszereplőként elismert Christoph Waltz nemcsak a szobornak örült, hanem átadójának is. ,,Oscar és Penélope — ez több, mint főnyeremény!" — kiáltott fel a Becstelen Brigantyk osztrák sztárja. AFP/GABRIEL BOUYS
Túlcicomázott estélyiket alig, a divat elleni merényletként értékelhető ruhát is csak ritkán lehetett felfedezni a Los Angeles-i Kodak Színház vendégein. Az este színei az ezüstszürke, a mélykék és a pasztellárnyalatok voltak. A hölgyek nyakát jellemzően nem díszítette súlyos nyakék, ebben az évben inkább a visszafogott fülbevalók, a széles karkötők és csillogó láncok jutottak szerephez. Üde színfoltot jelentett a ruhaerdőben Penélope Cruz, aki a tavalyi — sokak által magasztalt — krémszínű estélyijét idén lélegzetelállító mélypiros ruhára cserélte. Feltűzött hajával és fülbevalójával a spanyol színésznő szakértők szerint esélyes Oscar idei legszebb udvarhölgyének címére. Jól választott Demi Moore is, aki halvány barackszínű Versace-estélyi mellett döntött. Copfba fogott hajával, hosszúkás fülbevalóival 47 événél jóval fiatalabbnak tűnt — állapították meg hozzáértők. Az Oscar-viseleteiért rendszeresen dicsért Jennifer Lopez ezúttal halvány Armani-estélyit öltött. Kate Winslet, a klasszikus egyszerűség Mint mindig, ezúttal is a klasszikus szépséget képviselte Kate Winslet. A legjobb női főszereplő kategóriájában 2009-ben diadalmaskodó brit színésznő ezüstszürke Ferragamo-ruhát választott, szőke haját kibontva hagyta, megjelenését pedig csillogó nyaklánccal tökéletesítette. Kibontott haj mellett döntött az idei év legjobb női főszereplője, Sandra Bullock is, aki sötétbarna hajától elütő világos Marchesa-estélyit viselt. A 2010-es gála legmélyebb dekoltázsa Meryl Streepé volt, a 16. alkalommal jelölt színésznő drámai fehér Chris March-estélyire szavazott a ruhaválasztáskor. Ragyogó volt Helen Mirren is, a 2007-ben díjazott brit színésznő kékesszürke árnyalatú ruhakölteményben pompázott. Demi Moore a Versace-ruhában Elmarasztalták viszont Miley Cyrus tinicsillagot, aki egy alakjához rosszul illő és nehezen viselhető Jenny Packham-ruhában jelent meg. Nem aratott tetszést Diane Kruger Chanelje sem, többen úgy vélték: a barack-fekete fodros ruhában a színésznő leginkább egy pulykára emlékeztetett. Quentin Tarantino Diane Krugerrel, akinek ruháját pulykáéhoz hasonlították A férfidivatról a korábbiakhoz hasonlóan nem nagyon lehet mit mondani. Az urak többnyire fekete öltöny, frissen keményített fehér ing és nyakkendő mellett döntöttek.


Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.