Teremlabdarúgás
A Kovászna Megyei Mihai Viteazul Készenléti Felügyelőség futsalcsapata részt vett a Paksi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság és a paksi IPA által szervezett Nemzetközi Egyenruhás Futsaltornán, amelyet Galántán (Szlovákia) tartottak. A hatcsapatos tornát a háromszékiek nyerték meg, akik a döntőben 3—0-ra győzték le a Paksi Atomerőmű együttesét. A következő torna szervezője Kovászna megye. (p. m.)
Kilencedik emlékfutás
A kezdeti gáncsoskodások után a Hargita megyei rendőrség mégis engedélyezte a március 13-án délelőttre tervezett, Nyergestetőtől induló emlékfutást. A sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör szombaton immár kilencedik alkalommal rendezi meg a hagyományos 1848—49-es Emlékfutást, amely idén a megszokottól eltérően Hargita megyéből rajtol, így a 2010-es esemény alkalmával a háromszéki települések mellett hargitai falvakon is áthaladnak a szaladók. A tervezett útvonal: Nyergestető (indulás 9 órakor)—Csíkkozmás—Tusnád—Tusnádfürdő—Sepsibükszád—Mikóújfalu—Málnás—Oltszem—Sepsibodok—Kőröspatak—Árkos—Sepsiszentgyörgy (érkezés 17.50 órakor). A résztvevők váltófutásban szaladják végig a közel 70 km-es távot, s minden érintett településen koszorút helyeznek el a szabadságharc emlékműveinél. A futókör tagjai minden érdeklődőt szívesen látnak a kilencedik emlékfutáson, indulás szombaton reggel fél nyolckor a Mikes Kelemen Főgimnázium elől. További információkért hívják a 0746 012 526-os (Csutak Tamás), a 0724 043 461-es vagy a 0742 039 686-os (Vajda Zsigmond) telefonszámot.
Labdarúgás
* Az I. liga 21 fordulójának mérkőzései: ma Piatra Neamţ—Medgyes (15 óra), Astra—Jászvásári Poli (19 óra, DigiSport), Steaua—Galaci Oţelul (20.30 óra, Antena 1); szombaton Craiova—Brassói FC (15 óra, DigiSport), Curtea de Argeş—Pandurii (17 óra, GSP TV), Kolozsvári CFR—Dinamo (20 óra, DigiSport); vasárnap Gyulafehérvár—Rapid (14 óra, GSP TV), FC Vaslui—Beszterce (16 óra, GSP TV), Temesvári FC—Unirea Urziceni (18 óra, DigiSport).
* A Real Madrid sorozatban hatodszor bukott el a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében: a királyi gárda egygólos idegenbeli vereségét követően szerdán hazai környezetben döntetlent ért el az Olympique Lyon ellen, így ismét búcsúzott a legjobb 16 közül. A másik szerdai találkozón a Manchester United idegenbeli 3—2-es sikere után hazai pályán is legyőzte az AC Milant, így könnyedén jutott a negyeddöntőbe. A Vörös Ördögök legjobbja a mostani négygólos diadal alkalmával is Wayne Rooney volt, aki mindkét találkozón két gólt szerzett. Az eredmények: Manchester United—AC Milan 4—0, Real Madrid—Olympique Lyon 1—1.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.