A háromszékiek sikere az 1848—49-es osztrákellenes szabadságharcban attól függött, hogy a különböző érdekeket megjelenítő társadalmi rétegeket sikerül-e egy táborba felsorakoztatni.
A háromszéki határőr katonák — huszárok vagy gyalogosok — évtizedeken keresztül próbálták megváltoztatni a rájuk erőltetett osztrák típusú katonai hatalom igazságtalanságait. A szabadság fuvallatának elérkezésével úgy gondolták, elérkezett az idő, hogy a gyűlölt és rájuk csak szenvedést hozó határőr szolgálattól megszabaduljanak.
Változásnak jönnie kell
1848. április elején a székvezetés aggodalommal észlelte, hogy Háromszék lakossága egyre türelmetlenebbül várta a társadalmi változásokat. A főkirálybíró körlevélben szólítja fel beosztottjait a közcsend és -nyugalom megtartására: „a székely katonák az átalakulás ezen komoly napjaiban legyenek kitartóak, s mostani állapotukat tettleges fellépéssel megváltoztatni ha szintén arra ingereltetnének is saját jólétük biztosítása és a hon nyugalma megtartása tekintetében kerüljék ki".
Az 1848. április 11—12-én Sepsiszentgyörgyön megtartott széki közgyűlés türelmet kért a katonarendektől, hogy várják meg a Kolozsvárra meghirdetett országgyűlés határozatait. A várakozások ideje azonban lejárt, a határőrök azonnali és kézzelfogható eredményeket vártak, mert szentül hitték, hogy ,,a megváltás ideje eljött, s ők a törvényszerűtlen katonaság igája alól menekülend". Horváth Albert háromszéki főkirálybíró gróf Teleki József erdélyi főkormányzóval szoros kapcsolatban állt, minden fontosabb kérdésben kikérte véleményét. A főkirálybíró az április 11—12-i székgyűlés végzéseiről és a katonai mozgalmakról tájékoztatta felettesét, aki válaszában április 17-én arra utasítja, hogy ,,a katonai köznépet továbbra is békés és csendes várakozásra buzdítsa, s mivel őfelségének amint értesítve vagyok a székely katonaság teherbeni könnyítése tárgyában legkegyelmesebb határozatát közelebbről biztosan lehet remélleni és én a dolgot legfelsőbb helyen a mai nap újra sürgetem".
A háromszéki katonarend megmozdulása nem sokáig váratott magára. Cselekvési formáik változatosak voltak: gyűléseken tárgyalták lehetőségeiket, de Uzonban az elégedetlenség lázadáshoz vezetett, Torján és környékén társadalmi jelleget öltött mozgalmuk. Az elégedetlenség és türelmetlenség fokozódásának konkrét példájával Dálnokon találkozunk 1848. április 23-án, amikor az ottani 9. gyalogszázad katonái Lázár Dávid alkirálybíró jelenlétében a császár születésnapjára emlékeztek, és ez alkalommal mindenkinek kenyérrel, hússal, szilvóriummal, fél kupa borral kedveskedtek, de a legények mindezt visszautasították, „sőt, nyilvánosan kimondották, nem kell, egye meg, ebből is kilátszik a nagy ingerültség és hogy valósulandó az feltett cél és szándék". A katonáknak nem kellett a császári kínálmáció, tüntetően visszautasították, mert cinikus komédiának tekintették a császár éltetését, ezáltal is kifejezve ellenérzésüket a birodalom katonapolitikájával szemben. Április végén a katonák cselekményei már császári érdekeket sértettek, és ami akkor történt, az nyílt szembefordulásnak számított az erdélyi katonai parancsnoksággal, a General Commandóval szemben. Ez utóbbi elrendelte a második székely gyalogezred kivonulását egy zászlóaljának Nagyszebenbe, illetve Szászsebesre, rendfenntartási megbízatással. Április 25-i gyülekezési helyül Uzont jelölték ki számukra. Amikor az alakulat már indulófélben volt, illyefalviak érkeztek oda Gál Dániel és Németh László radikális értelmiségi vezetésével. Gálék felmérték a katonai vezérség szándékát, hogy Háromszék területéről eltávolítsák a katonaságot és a fegyvereket. Következésképpen Gál Dániel a fegyvereket lefoglalta, és Sepsiszentgyörgyre a székházhoz vitette. Az uzoni eseményeket értékelve arra a következtetésre jutunk, hogy az ottani fegyverfoglalás és a parancs megtagadása Háromszéken az első olyan forradalmi lépés volt, amely már túlmutatott a székvezetés által hirdetett mérsékelt alkotmányos mozgalmakon, és mely esemény az önvédelem irányába hatott. Puchner tábornok, a Genral Commmando parancsnoka az uzoni lázadást a határőrségre mért csapásnak minősítette. 1848. április 22-én Wolnhofer dandártábornok az uzoni események hatására a székely katonákhoz intézett felhívását Vitézek megszólítással kezdte, és hosszasan dicsérte báró Puchner főhadvezér kiváló katonai tulajdonságait, hadvezéri rátermettségét. Az atyai, mindenről gondoskodó vezért nem várt cselekedetükkel a székely katonák mélységesen megbántották, és szüleikkel, nagyszüleikkel ellentétben, akik a haza szolgálatát mindenkor elsőrendű szempontnak tartották, ők ugyanazt elárulták. ,,Ferde eszmék által, melyek csak jogaitokat s polgári szerkezeteteket forgathatják fel, magatokat elcsábíttatva vonakodtatok ezredetek köréből eltávozni, mintha a katonának legdicsőbb elhivatottságát és a drága honnak tartozó polgári kötelességet minden körülmények között teljesíteni az emberiség legnagyobb érdemének el nem ismernétek, hát elődeiteknek ezen vérrel szerzett dicsőségét talán gyalázni akarjátok. Székely katonák, az én belétek helyezett bizalmam még mindig a régi, mert valljátok meg magatok, ugye az elkövetett tévedésre mások által csábíttattatok. Legyetek tehát bizalomra méltók, s adott becsületszavatokat beváltva tegyetek elrendeltetésiteknek eleget, ezáltal a királyi főkormányzat, ki ezen tárgyban gróf Mikes János és Zeyk Károly urakat közötökbe küldötte bebizonyítjátok, hogy a haza védelmetekre bizton remélhet, hogy őnagyméltóságú vezérünknek feljelenthetni, hogy dicső székelységnek méltó maradékai vagytok." Inkább békülékeny, mintsem fenyegetőző, a magabiztosság és határozottság legkisebb jelét sem lehet felfedezni ebben a felhívásban. A főhadivezérség a székely katonák érzelmeire próbált hatni, amikor sikerükben alig reménykedhettek, ezért is fedezhető fel az ősök erényeire utaló dicséret, mert ehhez hasonlóra már nem számíthattak, és ezzel, valószínű, éppen ők voltak leginkább tisztában.
Mit dönt az országgyűlés?
Háromszéki haladó szellemű értelmiségiek és katonák egy csoportja reményteljesen várta az utolsó erdélyi országgyűlés munkálatainak kezdetét, melynek az lett volna a feladata, hogy szentesítse az új világ létrehozásához elengedhetetlenül szükséges változásokat. Megfogalmazták gondolataikat a társadalom átalakítása tekintetében, elsősorban a Székelyföld és Háromszék társadalmi és szociális állapotának megváltoztatását kezdeményezték. Az 1848. május 3-án Kézdivásárhelyen napvilágot látott röpirat címe: Székely Polgártársak. Aláírói nagy várakozással tekintettek a néhány hét múlva kezdődő országgyűlés elé, és úgy gondolták, a régi, igazságtalan rendszer napjai meg vannak számlálva. A majdnem egy százada rájuk erőszakolt katonai rendszer is leáldozóban volt. Az országgyűlés legfőbb feladatának a testvérhonnal való egyesülést, tehát az Uniót tartotta. Úgy gondolták, hogy ezzel együtt a székely nemzet újjáéledésének időszaka is elérkezett, amikor a székelyek régi szabadságukat visszanyerve méltó helyet foglalhatnak el a megújult világban. Felhívásukban felkarolják a francia forradalom alapértékeit: a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjét. Mindezek figyelembevételével a székelységnek a közcsend, a béke és a bátorság fenntartását kell elsőrendű feladatának tekintenie. Kinyilatkoztatták, hogy ,,legyen szent egymás személye, sérthetetlen vagyona, testvéri egyetértés és béke vezesse lépteinket az általános átalakítás irányába". Ami ebből a helyzetértékelésből hiányzik, a jobbágyság sorsának említése, pedig ekkor már nagyságrendben az adózó rend megközelítette a katonaság számarányát. Az sem véletlen, hogy a közzétett röpirat éppen Kézdivásárhelyen és zömében itteni személyek aláírásával látott napvilágot, mintegy előrevetítve Kézdivásárhely vezető szerepét a későbbi háromszéki eseményekben. Ezt tekinthetjük a város szabadságharcos eseményeinek nyitányaként. Az aláírók között ott találjuk Hankó Dániel, Pap Mihály, Jantsó József, Cseh Sándor, Gál Dániel, Németh László, Fábián Dániel nevét.
A katonák szorongva várták az országgyűlésnek sorsuk kedvező rendezésére vonatkozó határozatait. Az Alsócsernátonban 1848. május közepén összesereglett katonák elhatározták, hogy Háromszék minden társszékéből két-két katona küldött az országgyűlés helyszínén, Kolozsváron tartózkodva ellenőrizhetné országgyűlési követeiknek a katonaság érdekében tett erőfeszítéseit. Arról is tárgyaltak, hogy a nemzetőrség felállítása mindenütt elnapolhatatlan szükségesség, a zavargásokat és rendetlenségeket csak így lehetne megakadályozni. A katonaság véleménye szerint minden társadalmi csoportnak kötelessége ebben a szervezetben részt venni. Ugyanakkor Alsócsernátonban és Maksán népgyűléseket tartottak, követeket választottak, akik az országgyűlésen petíciók benyújtásával siettethették volna ügyük előmozdítását.
Minden marad a régiben
Az utolsó erdélyi országgyűlés idején, 1848. május 29.—június 18. között Erdélyben már sok helyen nemzetőrségek alakultak, de a határőr ezredek éppen úgy a főhadivezérség fennhatósága alá tartoztak, mint korábban. A Székely társadalom sajátos belső kérdéseivel, mint például a határőri rendszer átalakításával, a III. törvénycikk foglalkozott. Ez egységes katonáskodási kötelezettséget írt elő minden állampolgár számára. Ebből következően leszögezte, hogy a székelyek esetében az addig működő határőri intézmény megszűnik. A törvénycikk a határőr katonákat nemzetőrökké nyilvánította. Ez látszólag eleget tett a székelység érdekeinek, csakhogy amit az egyik paragrafus megadott, annak gyakorlati alkalmazását az V. törvénycikk meghatározatlan időre elnapolta: ,,Jelen súlyos körülmények között a fegyvert viselő székelység köteles katonai rendes fegyelem mellett katonáskodni", és majd a következő országgyűlés fog dönteni további sorsukat illetően. A katonarend tehát továbbra is köteles volt a főhadivezérség kötelékében a korábbi rendszer szerint szolgálni. A magyar rendek nem tartották tanácsosnak, hogy a székely haderő felbomoljon, amelyre a parasztság ellen és az esetleges nemzetiségi küzdelmekben számíthattak, másrészt kerülni akarták az Erdély katonai parancsnokával, Puchner tábornokkal való összeütközést. A törvény szövege visszafogott, és nem írt elő azonnali lényeges változtatásokat, de mégis benne volt a Habsburg-hatalom által létrehozott határőr rendszer bírálata, a változás szükségessége és a magyar kormány illetékességének elismerése. Érthető, hogy a törvény átnyújtása után Puchner nyomban aggodalmát fejezte ki Teleki kormányzónál, aki nem késlekedett értesíteni már június 3-án Háromszék, Csík, Udvarhely és Aranyosszék vezetését, hogy egyelőre minden marad a régiben. Teleki József megsejtése szerint ennek a törvénynek a további sorsa bizonytalan, sőt, a Puchnerrel való beszélgetés hatására írta a székelyföldi törvényhatóságoknak: a nemzetőrségbe nem léphetnek be a határőr katonák. Ezt Háromszéknek külön hangsúlyozta, mert a már megalakult nemzetőrségeknek katonatagjai is voltak. Ezt a törvénycikket az uralkodó megerősítés végett küldte vissza Telekinek, aki ezek után csak annyit tehetett, hogy az egyesített magyar országgyűlés figyelmébe ajánlotta a kérdést.
(folytatjuk)
