A díj 1950-es alapítása óta első ízben fordul elő, hogy három erdélyi író részesül a kitüntetésben: a két háromszéki mellett László Noémi is idén József Attila-díjas. Bogdán László szerteágazó irodalmi tevékenységével, számos próza- és verseskötetével érdemelte ki az elismerést, Fekete Vince és László Noémi elsősorban a 90-es évek elején feltűnt Serény Múmia, majd Előretolt Helyőrség nevű, az irodalom megújítását zászlajára tűző kolozsvári csoportosulások tagjaiként, illetve az azutáni munkásságuk elismeréseként részesülnek a díjban. Ugyancsak irodalmi vonatkozású Kovács András Ferenc József Attila-díjas és Babérkoszorú-díjas költő, esszéíró, műfordító, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztőjének Kossuth-díja, melyet a magyar költészetet alapvetően gazdagító életművéért kap.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.