Szabadságharcosunk gyalogosan, piros egyenruhában, nemzetiszín zászlóval, koszorúval vértezve érkezett, kevéssel a székely ruhás fiatalok kis csoportja után, aztán kibontotta lobogóját, és falustársaihoz hasonlóan beállt a főhajtók seregébe, akik mindannyian szeles, pilinkélős időben vettek részt az emlékünnepségen. A Szabadság-emlékmű előtt mondott áldásában Berszán Sándor református lelkipásztor kiemelte, ünnepelni méltósággal lehet és kell, majd Albert Álmos szenátor hangsúlyozta: március mindenkoron örök, majd arra is emlékeztetett, éppen húsz éve annak, hogy az első szabad márciust ünnepeltük.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.