A Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődött az 1848―49-es forradalom és szabadságharc 162. évfordulójának tiszteletére rendezett állami ünnepségsorozat Budapesten. Az ünnepi eseményen jelen volt Sólyom László köztársasági elnök, Bajnai Gordon miniszterelnök és Katona Béla, az Országgyűlés elnöke.
A rendezvényen részt vettek a kormány tagjai, állami vezetők, a pártok egy részének képviselői (hiányoztak a KDNP és a Fidesz politikusai), a diplomáciai testület tagjai. A Kossuth Lajos teret kordonnal zárta le a rendőrség, a kordonon kívülről folyamatos bekiabálással, füttyülésekkel zavarták meg a zászlófelvonást. Többek között ez a bekiabálás volt hallható: ,,Hazaáruló!", ,,Börtönbe!", ,,Hagyó, talicskatoló". A pártok ezúttal is különböző helyszíneken ünnepeltek, a megemlékezéseket mindannyian választási célokra igyekeztek kihasználni. A Múzeumkertben rendhagyó történelemórán színészek és táncosok elevenítették fel a 162 évvel ezelőtti forradalmi pillanatokat, az előadásban kétszáz táncos, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység és hagyományőrző honvédek, huszárok is közreműködtek.
Fidesz: az igazság pillanata
Orbán Viktor szerint április 11., az országgyűlési választások első fordulójának napja a ,,gyors, átütő, megrendítő, alkotmányos változás", az igazság pillanata lesz. A Fidesz elnöke kampánynyitó beszédében azt üzente a kormánynak, ideje csomagolni: már csak 27 nap van a választásokig. Április 11-én a XXI. századi magyarok végbevihetik a maguk forradalmát, mely nem követel mártírokat, nem szed emberáldozatot. Megerősítette, a következő kabinetnek a nemzeti ügyek kormányának kell lennie. Rámutatott, a Fidesz sikere azon múlik, hogy minél többen szavazzanak a pártjára, a pártelnök ezért azt kérte: senki ne ossza meg a szavazatait. ,,A rosszat nem elég elítélni, le is kell győzni. Két jól irányzott szavazat, és a magyar név megint szép lesz: méltó régi nagy híréhez" ― fogalmazott a Nemzeti dalt idézve Orbán Viktor. Mint mondta: egy nagyarányú, megkérdőjelezhetetlen, elsöprő választási győzelem összefogja sok millió ember szétfutó akaratát, egyesíti a nemzetet, és még egy forradalomnál is többet ér. Orbán Viktor beszédét nem a szokásos ,,Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!" szlogennel, hanem az ,,Itt az idő, Magyarország, itt az idő, magyarok!" felkiáltással zárta.
Mesterházy támadásban
Mesterházy Attila szerint Magyarországon a progresszió, a szabadság és a szolidaritás utolsó bástyája a Magyar Szocialista Párt, ezért azt kérte a pártja Pilvax közben tartott nagygyűlésén, a nem baloldali demokraták támogassák az MSZP-t. Véleménye szerint az, hogy vannak olyan demokraták ― talán baloldaliak is ―, akik nem szívesen adják voksukat az MSZP-re, azért van, mert sokszor hibáztak, és ezek közül a legnagyobb az volt, hogy későn néztek szembe a korrupcióval, de ugyanakkor visszautasította, hogy egy-egy ember miatt egy egész közösség korrupt lenne.Szavai szerint Orbán Viktor demokratikus keretek között egypártrendszert akar megvalósítani, és ,,a Fidesszel együttműködő Jobbik" már nyíltan tagadja a rendszerváltás lényegét, a demokráciát, a szabadságot és az emberi méltóságot.
Demszkyt kifütyülték
Demszky Gábor (SZDSZ) szerint március 15. üzenete 2010-ben az, hogy az 1989-es jogállami forradalmat és köztársaságot meg kell védeni. Az ősszel leköszönő főpolgármester a budapesti Március 15. téren, a Petőfi-szobornál mondott ünnepi beszédében a Jobbik előretörésének veszélyére figyelmeztetett. Színpadra lépését a vendégek tapssal, a tüntetők felzúdulással és füttyel fogadták. A városvezetőbe végig próbálták belefojtani a szót, felzúgott a ,,Fegyverbe, fegyverbe!", a ,,Börtönbe, börtönbe!", illetve ,,Hazaárulók!" rigmus is. A kordonok mögül viszont ezúttal nem repültek tojások. Ovációt egyetlenegyszer lehetett hallani, amikor Demszky Gábor bejelentette, hogy főpolgármesterként utoljára beszél március 15-én.
A Jobbik az Új Magyar Gárdával
Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje hangsúlyozta: a Jobbik kormányra kerülése esetén ,,mindenki és minden a helyére kerül". Vona Gábor szerint ez a többségnek igazságot, míg például a ,,politikus bűnözőknek" börtönt fog jelenteni. Szegedi Csanád, a párt európai parlamenti képviselője azt követelte, az MSZP ne induljon az április 11-i választáson, mert az ,,a halál pártja Magyarországon". Az MSZP ,,a kirekesztés és az erőszak pártja is" ― tette hozzá, s mint mondta, ,,haragjuk az MSZP-t el fogja törölni a föld színéről". A Bazilikától egészen a Szent István tér közepéig, a Jobbik nagygyűlésének színpadáig zárt alakzatban, kettős sorfalat alkotva állt mintegy száz egyenruhás, újságírói kérdésre válaszolva magukat az Új Magyar Gárda tagjainak nevezték.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.