A hagyományokhoz híven és több más helyszínhez hasonlóan Baróton is egy nappal korábban kezdődött a magyar szabadságharcra emlékező március 15-i ünnepségsorozat.
Bevezető momentumként vasárnap délután a Kossuth-domborműnél a Szent Adalbert Egyesület BAKI-csoportja emlékezett zenés összeállítással, majd a politikai pártok és civil szervezetek helyezték el a kegyelet virágait. A mintegy kétszáz megemlékező a baróti Csala Kürtje és a Princess mazsorettcsoport kíséretében vonult a Tyrom tejfeldolgozó falán 1999-ben elhelyezett emléktáblához. A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület nevében Ráduly László a szabadságért vérüket ontó erdővidéki székelyekre emlékezett, külön említve id. Beke József nemzetőr őrnagy, ifj. Beke József honvédezredes és Beke Gyula honvéd őrnagy nevét. Mint fogalmazott, dicső múltunkra vigyáznunk kell, hiszen a következő nemzedék szülőföldhöz való ragaszkodását éltetheti, tartását, gerincét erősítheti, hatékonyan hozzájárulva nemzeti önazonosságunk megszilárdításához.
A régi baróti temetőben a Bem apó tábori orvosának emlékét őrző Dr. Simonfy Sámuel Alapítvány képviseletében Miklósi József ifj. Zathureczky István tragikus életpályáját ismertette. Az alig huszonévesen a forradalom szolgálatába álló huszárszázados a szabadságharc leverését követően fogságba esett, s Kustány várából való szabadulását követően az ott szerzett betegségben elhunyt. Farkas Vilmos kisbaconi református lelkipásztor mondott áhítatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.