A Vatikán hivatalosan megkezdte a dél-boszniai Medjugorjéban történt Mária-jelenések vizsgálatát. Az esetet 1981 óta vitatják, amikor is Medjugorjében hat fiatal előtt jelent meg Szűz Mária, majd ezt követően többször is. Vatikán eddig óvakodott valósnak nevezni a boszniai esetet, és sem Róma, sem a helyi egyházmegye nem ismerte el hivatalos szent helynek Medjugorjét.
Ez azonban nem bátortalanította el a Szarajevótól 110 kilométerre délnyugatra fekvő település lakóit, akik kitartóan ápolták a jelenések emlékét, jellemző, hogy 92 év alatt több mint 30 millió hithű katolikus kereste fel a helyet. Az egyik legmagasabb rangú zarándok nemrégiben Christoph Schönborn osztrák bíboros volt, aki idén szilveszterkor kereste fel a helyet, ami kisebb diplomáciai incidenst okozott, mert tilos a hivatalos egyházi zarándoklat Medjugorjébe.
Kubai asszonyok fehérben
A kubai rendőrség erőt alkalmazva vetett véget tegnap egy csoportnyi asszony tüntető felvonulásának, amellyel arra akartak emlékeztetni, hogy hét éve ezekben a napokban ellenzékiek tömegét tartóztatták le a kommunista hatóságok. A jelentések szerint a politikai foglyok családtagjaiból alakult, és évek óta békés, de tiltakozó jellegű ,,sétákat" szervező csoport mintegy harminc tagját gépkocsiba tuszkolták, és elvitték az utcákról a rendőrök. A rendszer jelen lévő hívei kifütyülték a nőket, akiket a meneteik alkalmából felvett ruhájuk színéről általában ,,asszonyok fehérben" néven emlegetnek.
Munkácsy megfiatalodik
Folytatódik Munkácsy Mihály Ecce Homo című festményének restaurálása a debreceni Déri Múzeumban; a tegnap indult munka befejezése után a kép továbbra is Debrecenben marad, ugyanis a Krisztus-trilógia pécsi kiállításáról egyelőre nincs megállapodás. Szentkirályi Miklós vezetésével öt restaurátor kezdte meg az Ecce Homo restaurálásának második szakaszát, amelynek során a feszítővászon és a feszítőkeret állapotát javítják.
Megvan az egyik pókerrabló
Feladta magát a berlini pókertorna egyik rablója, egy 21 éves, török származású férfi. Három másik társát még keresik a rendőrök. Március 4-én négy maszkos férfi rontott be a berlini Grand Hyatt Hotelbe, hogy megpróbálja elrabolni az ott zajló European Poker Tour nemzetközi pókerverseny főnyereményét. A bozótvágókkal és lőfegyverekkel felszerelkezett támadók végül 242 000 euró készpénzt zsákmányoltak, majd egy fekete Mercedesszel elhajtottak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.