A történelmi egyházak, egyesületek, az uzoni RMDSZ választmánya, a polgármesteri hivatal, a Tatrangi Sándor-iskola idén is közösen szervezte a március 15-i ünnepséget.
Igét hirdetett Ungvári Barna András egyházmegyei főjegyző, imát mondott és megáldotta a gyülekezetet Albert Imre plébános. Köszöntőbeszédet mondott dr. Ráduly István polgármester, valamint Szabó Margit iskolaigazgató. Közreműködött a Szivárvány női kórus Keresztes Enikő tanárnő vezetésével, majd szavalatok hangzottak el Szabó Szabolcs és Kádár István tanuló előadásában. Az iskola tanulói rendhagyó történelemórát jelenítettek meg. A Szózat eléneklése után az egybegyűltek elhelyezték a kegyelet és az emlékezés koszorúit. A felemelő, bensőséges ünneplés szeretetvendégséggel zárult a helyi református imateremben.
Szabó Margit
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.