Kutyavilág, kutyasors, csontváz szolgálatos tanár — feliratos rajzokkal, képekkel hirdették panaszaikat a tegnap Sepsiszentgyörgyön tiltakozó pedagógusok. A prefektúra előtt több mint százötvenen gyűltek össze, hogy elmondják panaszaikat a Tanügyiek Szabad Szakszervezete szervezésében tartott akción, amellyel szolidarizált a Frăţia és az Alfa Kartell helyi csoportosulása is.
Egy nappal a karszalagos figyelmeztető sztrájk után a tizenharmadik fizetésért, az ingázók utazási költségeinek megtérítéséért, az összevont osztályokban tanítók pótlékaiért, a 2008/221-es törvény szerinti fizetésemelésért vonultak utcára a sepsiszentgyörgyi és néhány Olt menti település tanügyi alkalmazottjai. A háromszékiek továbbá egyetértenek az országos szervezet által hét pontban megfogalmazott panaszokkal, többek között kevésnek tartják a fejkvóta alapján 2010-re megállapított költségvetést, sérelmezik a tizenötezer alkalmazott szeptembertől tervezett leépítését, valamint azt, hogy az egységes bérezési törvény miatt a januári és februári fizetéseik alacsonyabbak a tavaly decemberinél. Miközben Nagy Gábor, a szabad szakszervezet háromszéki elnöke elmondta, hogy soha ilyen káosz nem uralkodott a tanügyben, mint jelenleg, és felolvasta a sérelemlistát, a prefektúra előtt összegyűlt tömeg füttyszóval, hurrogtatással nyomatékosította a követeléseket, amelyeket a tiltakozás végén egy küldöttség benyújtott a kormányhivatalba. Lapunk érdeklődésére a bizalmi leszögezte, a közvitára bocsátott oktatási törvénytervezetet tanulmányozzák, és összesítik a módosító javaslatokat, de nem értenek egyet azzal, hogy csupán két hétig lehet hozzászólni, mert ennyi idő alatt nem lehet érdemi vitát folytatni a jogszabályról.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.