Az unió célkitűzése máris visszhangra talált a XIII. Olimpiai Kongresszuson, ahol egyik igen fontos megállapításként fogalmazódott meg: a rendszeres sportolás elengedhetetlenül szükséges a jövő nemzedéke számára, hiszen a sport a helyi, nemzeti tradícióink, kultúránk és történelmünk szerves része, fontos szerepet játszik a közösségek közötti kapcsolatépítésben.

Az Európa felett egyre erőteljesebben kibontakozó szemléletváltás, ha lassan is, de biztosan elérkezik hozzánk. Fel kell készülnünk fogadására, alkalmazására! Önkéntelenül is megfogalmazódik bennünk a kérdés: hol tartunk ma? Hol? Például az illyefalvi

László Lukács Általános Iskolában

Abban az iskolában, ahol a betűvetést tanulta az egykori Balkán- és országos bajnok birkózó Cserei György, testvére, Cserei Kálmán, Kuti József (mindkettő A-osztályos birkózó a sepsiszentgyörgyi együttesben), egy sor felsőbb osztályban is játszó labdarúgó, mint Tittesz Zoltán, Csíki László, Berszán Sándor, Muntyán György, Muntyán Mihály... Istenadta tehetségekkel áldott volt mindig ez a falu. Pedig a labdarúgást leszámítva más sportágakkal külön, megkülönböztetett figyelemmel nemigen foglalkoztak. Pedig képzett testnevelő tanárokban nem szenvedett hiányt a község iskolája. Tanítottak itt kézilabda szakos tanárok — Dálnoki Sándor, Farkas Csaba —, torna szakos (művészi torna) tanárnő, Mihály Ibolya... Tanítottak egy-két évet, a tanárnő ötöt, de testnevelést csak két évben. Különösebb nyom nem maradt mögöttük, hagytak maguk mögött két kézilabdakaput (pályának nem nevezhető a két kapu közötti földterület, azon minifocizni lehetett, kézilabdázni kevésbé), a pályához aszfaltozni kellett volna, erre viszont nem futotta a községnek, az iskolának, a tanárnő elvitathatatlan érdeme volt, hogy egy egyházi épületben összehozott egy 12x6 méteres tornatermet, felszereltette azt, volt benne két svédláda, egy bak, dobbantó, két szőnyeg, három pingpongasztal... Nem vitás, többről álmodott a község sporthoz nagyon közel álló lakossága. A nagy várakozás közepette a labdarúgás maradt az egyetlen és kitartó szerelmük.

Ezen egyelőre az sem változtatott, hogy menet közben kosárlabda szakos testnevelő tanárnő került az iskola tornakatedrájára — Barabás Piroska. Hogy változzék a kép, s bővüljön a sportélet palettája, sportterem kellett volna. Sportterem bizony. Hogy „jobb legyen", a régi, 12x6 méteres tornaterem is megszűnt, az épület visszakerült eredeti tulajdonosához, a református egyházhoz, a tanulók pedig egy 5x5 méteres osztályterembe szorultak. A sportszerek egy részét ide zsúfolták be, a másik részét a pincében „tartósítják", ebbe a terembe csak elmenekülni lehet a szél, az eső, a hó elől, de itt sportolni nagyon nehéz, hogy nem mondjuk, lehetetlen.

— Egy időben volt szó róla — mondja a tanárnő —, hogy líceumot költöztetnek ide, Illyefalvára, s akkor építenek sporttermet is. Ez elmaradt. Aztán van itt egy előkészített alap, azt mondták, tornateremnek készítették, de semmi mozgás körülötte, semmi jel arra vonatkozóan, hogy oda tornaterem épüljön.

— Marad akkor az évtizedek viharát változások nélkül átélt szabadtéri sportbázis.

— Terepfutásra kitűnő az udvarunk, van rajta két kézilabdakapu, ott focizni lehet, kézilabdázni már nem... Tagadhatatlan tény, hogy nagyon behatárolt a testnevelés és sportoktatás tere, nagyon szűkre szabott sportbázisháttere. Több, több támogatásra lenne szüksége iskolánknak. Részt veszünk a tanfelügyelőség rendezte sportversenyeken, atlétikában, terepfutásban, kispályás labdarúgásban, s ennyi. Szegényes a sportlétesítményünk, na meg a kevés gyermek nagy tettekre lehetőséget nem biztosít.

— Na de a gyerekek, mint mindenütt a megyében, itt, Illyefalván is szeretik a sportot, igénylik a mozgást.

— Így igaz, ha sportról van szó, egyszer kell szólnom, s kétszer jönnek. Van bennük akarat, küzdeni tudás, győzelmi vágy. Na meg az is sportszeretetüket bizonyítja, hogy nincs felmentett tanulónk.

— Az iskola legjobb sportolója?

— Veress Botond. Igazi született tehetség, minden sporthoz van érzéke, minden sportban jó, és remek tanuló is, na meg aztán jó magaviseletű, tiszteletmegadó gyerek. Igazi követendő példa a többiek előtt.

— A tanárnő vágya, álma?

— Hogy megérjem egy sportterem átadását. Nem nagyra gondolok, mint a bodoki, nekünk itt jó volna a rétyi vagy a gidófalvi teremhez hasonló is. Csak ember elé való tornaterem legyen, ahol lehet labdázni, tornászni, szaladni. Higgye el, ezek a gyerekek is megérdemlik, hogy testnevelésben is a XXI. század igényeihez igazodó tanulási feltételeket biztosítsanak nekik.

— Terve?

— Túlszárnyalni eddigi eredményeinket.

— Sok sikert hozzá! És mindenekelőtt jó anyagi, pontosabban sportbázishátteret!