A falusi iskolákra jellemző tanárhiány néhány év múlva a városiakat is utoléri, a megyében nincs elég matematika, kémia és fizika szakos pedagógus, ráadásul idén többen nyugdíjba vonulnak. Szeptembertől hatvanöt háromszéki oktató kap fizetés helyett nyugdíjat.
Míg korábban főként a román nyelv és irodalom, az idegen nyelvek és az informatika oktatása terén mutatkozott tanárhiány, mostanra elfogytak a reál szakosok is. Jelenleg két háromszéki származású egyetemista tanul matematika szakon, fizikán egy sem. Idén ötvenhárom címzetes pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt, közülük tizenöten kérték, hogy katedrán maradhassanak, de csak tíznek hagyta jóvá a tanfelügyelőség, huszonketten pedig előrehozott nyugdíjazásra nyújtottak be kérést.
Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint a reál szakokon szükség volna a tapasztalt nyugdíjas kollégákra is, de többen azért lépnek ki a rendszerből, mert nem bíznak abban, hogy később is megkapják ugyanazt a járandóságot, amit mostantól kézbe vehetnek. A nyugdíjba vonulók megüresedett állásait nem lehet megszüntetni, bár ezzel megoldódna a minisztérium által elrendelt kötelező létszámcsökkentés egy része, mert akkor nem lenne, aki tanítson — véli a főtanfelügyelő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.