Révbe jutott, partot ért, mondják arról, aki biztonságos körülmények közé került, vagy aki elérte célját. A társadalom berendezkedése olyan jellegű, hogy a család által és bizonyos szociális intézkedések révén védelmet tudjon nyújtani a gyerekeknek, így biztosítva a megfelelő testi, lelki, szellemi fejlődést számukra.
Vannak azonban olyan gyerekek — és nem is kevesen, egyre többen —, akik nem tudják megtapasztalni a gyerekkor védettségének érzését, akik nem tudnak partot érni, mert elragadja őket a sodrás.
Bár van körülöttük egy védőháló, annak annyi a szerepe, mintha a sodró áramú folyóban valaki halászhálóba kapaszkodna. A háló ugyan megakadályozza a lemerülést, de nem segít átérni a túlsó partra, és különben is, nem mindenki bírja tartani magát sokáig a sodrásban…
Eszembe jut Jancsika és Juliska jól ismert meséje, mely bár tele van szimbólumokkal, néhány ponton annyira megközelíti a valóságot, hogy akár igaz történetnek is hihetnénk. A két gyereket az apa és anya kiviszi az erdőbe, hogy sorsukra hagyva őket, megszabaduljanak két éhes szájtól, azaz a felelősség terhétől, a tehetetlenség súlyától. Kezdeti lelkiismeret-furdalásuk egyre csökken, ahogy távolodnak az erdőtől, és többször is próbálkoznak, míg végre a tervük sikerül.
Manapság nem az erdőbe viszik a gyerekeket, hanem a kórházban felejtik, vagy az öreg nagymamánál, esetleg egy szomszéd laza felügyeletére bízzák a jobb jövő reményében. A szülők kezdeti szándéka lehet, hogy még jó, de az idő teltével a felelősség nyomása oszlik, a jobb jövő kellemesebbnek és biztatóbbnak ígérkezik nélkülük.
A mesében a leleményes gyerekek megpróbálnak nyomokat hagyni, hogy hazataláljanak, mert sejtik az elhagyás szándékát. Gyerekésszel nem fogják fel az árulás lesújtó tényét, csak az otthon, bár szegényes, biztonságát kívánják vissza. A valóságban a gyerekek kiszínezik emlékeiket, és mindig abba az elképzelt otthonba, a szeretet és óvás melegébe vágynak vissza. Nem, vagy csak időszakosan tudják elfogadni az állami gondozást, amely fizikai értelemben ad ugyan biztonságot, érzelmileg azonban nem. A gondozóiktól sokszor kapnak szeretetet, hiszen ez a hivatásuk, de mégis a régi, megszépített otthon és egy szerető szülő képe lebeg a szemük előtt, elfeledtetve a becsapást.
Mi segíthetne ilyenkor rajtuk — ötlik fel a kérdés —, hiszen ők is sokszor keresik, keresték a hazafelé vezető utat, elhagyva az intézetet, iskolát, sodródva egyik naptól a másikig.
Talán jó lenne megismertetni velük a mese folytatását, amiből megtudhatnák, hogy megtalálják a kiutat, hogyha kezükbe veszik saját sorsukat — de ehhez először meg kell erősödniük lélekben, és tudásban is fel kell nőniük.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.