Háromszéken a tervek szerint mintegy kilencven állástalan számára biztosítanak ingyenes átképzést a szerdán felavatott két távmunkaközpontban, Málnáson és Bereckben.
Az európai uniós alapokból finanszírozott, mintegy tízmillió lej összértékű programot a központi régió megyei önkormányzatai, munkaerő-foglalkoztatási hivatalai bonyolítják le, a résztvevőket kilenc szakterületen képzik ki 120 órás intenzív oktatás során, amelyet a gyulafehérvári és a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának tanárai tartanak. A málnási — számítógépekkel, telefonokkal, nyomtatókkal felszerelt — távmunkaközpont avatóján a hivatalossságok mellett részt vett az első tizennégy olyan fiatal, aki a következő időszakban naponta jár majd órákra.
Egyiküknek, a 25 éves Kölcze Évának munkakönyves állása sosem volt, kétéves gyermek édesanyja, a sepsiszentgyörgyi mezőgazdasági iskolában végzett. Sok esélye nincs, hogy a faluban találjon állást, eddig többnyire nyáron vállalt időszakos munkát. ,,Ha már itt ez a lehetőség, akkor jelentkeztem" — magyarázza, hiszen maga is tapasztalja, többre van szükség, mint amit az iskolában tanult. A képzéstől azt várja, hogy a számítógép-kezelés, a könyvelés alapjait megtanulja, de az idegennyelvtudást is szükségesnek látja.
A tanfolyam során egyébként többek között idegen nyelveket, könyvelést, vállalkozói ismereteket, telefonos értékesítést, számítógépes adatbevitelt tanulnak a fiatalok, sikeres vizsga esetén erről hivatalosan elismert oklevelük lesz.
Nem biztos, a tanfolyam elvégzése után egyből kapnak munkahelyet — bár a legjobb eredményt elérőnek felajánlanak egy állást a központnál —, de nagyobb eséllyel pályáznak, s úgy tűnik, vannak cégek, amelyek érdekeltek a távmunkában — fejtette ki Kelemen Tibor. Kasléder József szerint eleinte visszafogottak voltak a jelentkezők, mivel nem ismerik a távmunka fogalmát, de még így is többen jelentkeztek, mint amennyit az első csoportban fogadni tudnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.