— Örökké panaszkodsz —

rikkan fenn a dombról

Ku Koré, a kakas —

— Megsegít az Isten.

Rebeka vállalta,

mármint Rebi néne:

tizenkét kis csibe,

bizony, annyi kéne.

Merthogy nagy az udvar,

s mit ér csibe nélkül?

— Nyolc récefióka,

az is kéne végül.

Földörög a berbécs:

— Panasz panasz hátán.

Halljátok, mit jósolt

tegnap este Ártán:

Hazajön két napra

a városból Ágnes.

Ha nem volt magotok,

hát reggeltől már lesz.

S mit adnak az egek:

megreccsen a tornác.

Csűr mögött a kerítés

csupa Rebi-kolbász!

Kukorica hull a

felhőkből a tájra.

Tartja a kötényét

tata unokája.

Hány petty a kötényen?

Megszámlálhatatlan.

Tizenkét kis csibe?

Lesz legalább hatvan.

Béget egy újszülött:

— Én vagyok a Bárány.

Szoptatja az anyja,

alig áll a lábán.

Déli harangszóra

népes lesz az udvar.

— Megmondtam, hogy így lesz —

szól a berbécs. — Tudtam.