A megyei könyvtárban tartott találkozón elhangzott: legtöbben a diákok tehermentesítését várják el, vannak, akik részt vennének az új típusú iskolaszékekben, mások a tanárok presztízsét kívánják megvédeni, ami sokat romlott az utóbbi időben.
Miután Keresztély Irma főtanfelügyelő ismertette a készülő jogszabály közoktatásra vonatkozó fejezeteit, Sztakics Éva alpolgármester vázolta az önkormányzatokra rótt feladatokat, Farkas Anna képviselő tájékoztatott a kisebbségi oktatásra vonatkozó előnyökről, a szülők és pedagógusok kérdezték többek között: kik fogják tanítani az I—IV. osztályhoz csatolt nulladik éves elemistákat; ha azt hirdetik, hogy tehermentesítik az oktatást, miért kell a diákoknak elsőtől kilencedikig ötször vizsgázniuk; képesek lesznek-e a szülők és az önkormányzatok képviselői, hogy döntéseket hozzanak az iskolaszékekben; mi lesz a napközikkel, ha minden óvodai csoportra csak egy óvónőt alkalmaznak; ki fizeti a pluszköltségeket a kisebbségi tankönyvekre?
Mindezt meglátjuk, amikor megjelenik a törvény végleges változata, illetve megszületnek az alkalmazási szabályzók.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.