Sem a csendőrséggel, sem a rendőrséggel nem sikerült megegyeznie a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak a területcseréről, s emiatt képtelen lévén biztosítani a már két éve megkötött szerződés feltételeit, a raktáráruházat építeni szándékozó Artima cég érvénytelennek tekinti a szerződést, jókora kártérítést követelve a várostól. Az önkormányzat a maga során perbe hívja a területazonosító céget és a kataszteri hivatalt is, rajtuk akarván felhajtani a kárvallott befektetőnek kifizetendő pénzt.
A várost bő két éve kereste meg az Artima és a Penny Market cég, mindkettő szupermarket építésének szándékával a csendőrlaktanya mellett. Az önkormányzat megrendelte a területazonosítást egy erre szakosodott cégtől, az elvégezte a munkát, a kataszteri hivatal láttamozta a felmérést, ennek alapján a város meghirdette a versenyvizsgát, a két cég pedig, megnyerve a licitet, megkötötte a haszonbérleti szerződéseket. Csakhogy ,,menet közben" kiderült, a területazonosítás rosszul történt, a csendőrségnek állami kitulajdonítással odaítélt terület ugyanis jóval nagyobb, mint amekkorát a kaszárnyaépítést megelőzően bekerítettek, s azt, hogy a területmérést végző cég városi közterületként azonosította be ezt a részt is, a rajzok láttamozásakor a kataszteri hivatal sem vette észre. Amikor kiderült, hogy a parcellák egymásra tevődtek, az Artima azt kérte a várostól, záros határidőn belül oldja meg a haszonbérleti szerződésben szereplő egész felület rendelkezésükre bocsátását — ezt az önkormányzat a csendőrségnek és a rendőrségnek felajánlott területcserével szándékozta kivitelezni, amibe azonban egyikük sem egyezett bele. Következésképp az Artima érvénytelennek tartja a szerződést, s a héten megküldte a városnak költségtérítési követelését is: az első perctől fizetett koncessziós díj — nem is kevés, 18 euró négyzetméterenként —, a különféle garanciapénzek és ezek kamatai több mint 300 000 új lejre rúgnak. Albert Álmos polgármester elmondta, a városháza jogászai pert fognak indítani a területazonosítást rosszul elvégző cég és az ezt jóváhagyó kataszteri hivatal ellen, és ,,behajtjuk rajtuk a pénzt".
Az ugyancsak a csendőrlaktanya mellett, az Európiac felől raktáráruházat építeni szándékozó másik cég, a Penny Market hasonlóképp leszerződött területének egy része nélkül maradt a rossz területazonosítás miatt, de némiképp jobb a helyzete, tőlük mintegy négy-öt méteres sáv hiányzik csupán. Ezt az út menti városi területből és az egész építmény újratervezésével oldják meg saját költségükön, a cég képviselői hétfőn már át is veszik a területet, és hamarosan az építkezéshez is hozzáfognak, terveik szerint idén az épületet szeretnék felhúzni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.