Lehet regionális átszervezés
Románia regionális átszervezése az ország belügye, és nem az unió feladata ― jelentette ki tegnap a román parlamentben José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke ,,A közigazgatási és regionális reform kizárólag az állampolgárokra és az állami hatóságokra tartozik, még akkor is, ha a strukturális alapok miatt szükség van bizonyos egyeztetésekre az európai intézményekkel" ― fogalmazott az EB elnöke Márton Árpád RMDSZ-képviselő kérdésére.
Lemondott Dan Voiculescu
A Konzervatív Párt elnöke azt nyilatkozta, azért vonul vissza a szenátusból, mert nem sikerült teljesítenie a választópolgároknak tett ígéreteit. Dan Voiculescu korábban már bejelentette: lemond szenátusi tagságáról, ha nem kap politikai támogatást tervei megvalósításához. Dan Voiculescu elképzeléseit nem támogatta sem a miniszterelnök, sem az RMDSZ. Lemondását azután jelentette be, hogy tárgyalt a Szociáldemokrata Párt elnökével, Mircea Geoanăval.
Áldozatokat követelt az árvíz
Öten életüket vesztették, ketten pedig eltűntek a szerdai moldvai áradásokban. A legnagyobb károk Vrancea és Galaţi megyében keletkeztek. Árvíz volt Bákó és Vaslui megyében is. A legsúlyosabb helyzet a fontos vasúti csomópontban, Tecuci városában alakult ki: a város mintegy száz utcáját öntötte el a Tecucel folyó, szünetel az áramszolgáltatás. Több száz embert ki kellett telepíteni, egyesek a házak padlásán húzták meg magukat. Az árvizet a helyszínen tegnap megtekintő Tăriceanu miniszterelnök a rendőrség munkáját kritizálta, mondván: a hatóságok nem léptek fel a kellő időben. A város ivóvizet, élelmiszert és gázolajat kap segélyként. A térségben összesen 250 település maradt áram nélkül, Bârlad városában nincs ivóvíz. A katasztrófavédelem és a csendőrség továbbra is készültségben van.
Bekeményít az SZDP
Kizárják a pártból azokat az SZDP-s honatyákat, akik nem szavazzák meg az alakulat által benyújtandó bizalmatlansági indítványt — jelentette be Victor Ponta alelnök A képviselő ugyanakkor elmondta, ő már befejezte a rá eső részt a bizalmatlansági indítvány megszövegezésében, és úgy véli, hogy kollégái is meg lesznek a részükkel annak érdekében, hogy a dokumentumot szeptember 10-én benyújthassák. Ponta elmondta, az indítvány a 2004-től mostanig terjedő kormányzási időszakra vonatkozik, rámutatott, hogy például a mezőgazdasági problémák még az előző miniszter, Gheorghe Flutur idejében kezdődtek el, Decebal Traian Remeş idején csak fokozódtak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.