VisszajelzésA rágalmazást elutasítom

2010. április 1., csütörtök, Közélet

A lakásmaffiával összefüggésbe hozni az én személyemet a legnagyobb sértés és rágalom. Ez azt jelentené, hogy a tulajdonosok tudta nélkül más személyre ruházom át a tulajdonjogot.

A nevemre felhozott vád egy bank által készített hitelszerződés, amit én hitelesítettem, és amely okirat aláírását a férj elismerte, a feleség tagadta.

Ezért a „bűnért" adták a szankciót, amely nem két és fél, hanem kétévi felfüggesztett büntetés, és nem börtön.

A mai napig sincs visszavonva a közjegyzői működési engedélyem, amit csak az igazságügyi miniszter rendelhet el úgy, ahogy előírja a törvényünk 23. szakasza.

(Az általam hitelesített szerződés nyolc éve történt, milyen összefüggésben áll a Stamate-féle maffiával?)

SZÉN MÁRIA közjegyző

Megjegyzés. Tegnapi hírünkkel (Újabb közjegyző vád alatt) természetesen nem állt szándékunkban a lakásmaffiával összefüggésbe hozni vagy megsérteni a köztiszteletben álló Szén Máriát, aki lapunk január 22-ei számában maga számolt be ügyéről. Az egyedüli összefüggés a két eset között a közjegyzői munkakör; a zavar abból adódhat, hogy a fent is említett hitelszerződésben is lakásról (erre felvett kölcsönről) van szó. A rosszul sikerült megfogalmazásért, és mert a büntetést illetően valóban tévedtünk, ezúton is elnézést kér a szerző:

Demeter J. Ildikó

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2010-04-01: Közélet - :

Tudatalakító vásár Kézdivásárhelyen

A közösségi tudat alakítását, a gazdasági önfenntartás kereteinek körvonalazását, a fogyasztói felelősség szerepének felértékelését célozza a május 14—16. között a kézdivásárhelyi sportcsarnokban rendezendő első Székelyföldi Termékkiállítás és Vásár.
2010-04-01: Közélet - :

Pályázni lehet erdei utak javítására

Erdei és mezei utak feljavítására lehet pályázni, megjelent a törvény, ám igen közeli az első határidő, az önkormányzatok pedig felkészületlenek, így várhatóan nem lesz nagy tolongás — vélekedett György Ervin prefektus.