Április elsején fordított napot tartottak a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpontban. Egy napra a tanárokból szorgalmas, házi feladatot író diákok lettek, a tanulók pedig felkészült pedagógusokká válhattak.
Az ötletgazda az iskola diákszövetsége volt, a kivitelezésben a fiatal tanárok segítettek. A tavalyi próbálkozás után (mely nem volt ennyire szervezett, és csak néhány osztályt sikerült bevonni) az idén az egész iskolára kiterjedő eseményt sikerült összehozni. Simon István iskolaigazgató, aki egy napra megvált igazgatói székétől, átadva ezt a diákok által kiválasztott iskolavezetőnek, a Krix-Krax nevű iskolai újság tudósítói szerepét vállalta magára. A fordított nap célkitűzése az volt, hogy a szórakozás mellett a diákok megtapasztalhassák, mit jelent pedagógusnak lenni (ezzel növelve a diákok empátiáját a tanárokkal szemben), ugyanakkor visszajelzést kapjanak önmagukról.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.