Amúgy a könnyed hangú beszélgetés nem érintett nagy politikai témákat, az idegenforgalom nehézségeiről társalgott a hatalom szolgálatába szegődött B1 tévé műsorvezetője, s mélázva arra emlékeztek, hogy az antevilágban tele volt a román tengerpart oroszokkal, kelet-németekkel. Az akkori román állam olyan kormányszintű egyezményeket írt alá, melyek eredményeként a másik fél erőszakkal küldte ide nyaralni embereit, például a Szovjetunió — jelentette mély múltismeretről s hatalmas szakmai tudásról árulkodó gondolatait a miniszter. Ma Románia turisztikai piaca szabad, ilyen egyezmények nincsenek — sajnálkozott a hölgy, s üres a tengerpart is. A műsorvezető alázatosan alákérdezett, vajon nem lehet-e ma olyan diktatúrákra bukkanni, melyekkel a régmúlt időkhöz hasonlatos szerződéseket köthetnének. Felmerült Kína, mire a kormány szőke éke elmerengett, s mondta: felvilágosult diktatúra, hogy is mondjam, időnként ennek az országnak is szüksége lenne felvilágosult önkényuralomra.

S egy diktátorra — fűzöm hozzá már én, s magyarázom is a bizonyítványom, miért próbáltam ily aprólékosan leírni, hogyan is jutott el a miniszter asszony az üres tengerparttól a diktatúra igenlésének bejelentéséig. Cselesen. És sokatmondóan, jelezvén, hogy pártjának, a demokratának és egyben liberálisnak is nevezett akárminek, s mindenható főnöküknek, Traian Băsescunak újabban ezen jár az esze. Olyan állami berendezkedésre, ahol nem akadékoskodik a parlament, nem aprehendál az ellenzék, nem susog sejtelmesen a civil társdalom, ahol nem pofáznak a médiamogulok tulajdonában lévő televíziók és újságok. Ahol egy akarat van, a vezéré, s aki élni akar, az aláveti magát annak. Diktátorjelölt számtalan akadna, hogy mennyire felvilágosultak, az már más kérdés.

Mégis, nem különös, hogy húsz évvel a szabadság elnyerése után a román kormány egyik minisztere, amúgy az elnök magánszócsöve nyíltan ki meri jelenteni, hogy felvilágosult önkényuralomra lenne szüksége az országnak?