A harmadik erdélyi nemzedék fejezte be a mentálhigiénés továbbképzést az illyefalvi KIDA-központban, ahol a diplomaosztó ünnepélyen harmincöt hallgató vette át a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia tanszéke által kibocsátott oklevelet.
A harmadik erdélyi mentálhigiéné-képzés különleges helyet foglal el programjaink sorában, mivel ez volt az első, amelyet elejétől a végéig, minden percét, eseményét beleértve helybeli, egykor maguk is mentálhigiéné szakos hallgatók, erdélyi tanárok vezették — hangsúlyozta a diplomaosztó ünnepélyen Grezsa Ferenc, a képzés szakvezetője. Üdvözlőbeszédében kiemelte, ez a csapat már a képzés elején részévé vált annak a láthatatlan, mégis érzékelhető Kárpát-medencei magyar mentálhigiénés segítő hálózatnak, amelynek tagjai azonos szemléletűek, hasonló emberi és szakmai értékek, alapelvek mentén tevékenykednek a legkülönbözőbb segítő szolgálatokban, legyen szó igehirdetésről, lelki gondozásról, tanításról, gyógyításról, ápolásról.
Kató Ibolya, a képzés hazai szervezője lapunknak elmondta, a tanfolyam célja a mentálhigiénés szemléletmód kialakítása elméleti, gyakorlati és önismereti stúdiumok segítségével, valamint az alaphivatás gyakorlását segítő mentálhigiénés ismeret- és készséganyag átadása, a hivatásszemélyiség fejlesztése. Továbbá hangsúlyozta, ez a szemléletmód az életminőség javítására irányul, és közvetve vagy közvetlenül segíti a lelki egészség kifejlesztését, megóvását és fenntartását.
A bensőséges hangulatú ünnepélyen együtt voltak a már végzett három évfolyam hallgatói és a képzés jelenlegi résztvevői, akik mindannyian meghatódva vették tudomásul, hogy az idei ballagótarisznyákat fizikai, lelki- és szellemi képességükben akadályozott hódmezővásárhelyi emberek hímezték nagy szeretettel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.