A látogatásról az al-Gad helyi lap adott hírt még április elsején. A tréfa által elindított eseményfolyamról azonban csak hétfőn nyilatkozott a város polgármestere, Mohammed Mleihan. Bevallotta, hogy ő is elhitte a hírt, miszerint Dzsafr városa mellett idegen űrhajó — vagy legalábbis azonosítatlan repülő tárgy, azaz ufó — szállt le, abból pedig hatalmas űrlények léptek ki. A polgármester biztonsági erőket küldött az idegenek felkutatására, a gyerekek másnap nem mentek iskolába, szüleik rettegtek, hogy megtámadják őket a földön kívüliek, a hatóság pedig kis híján mindenkit evakuált a városból. Utólag a jordániai belbiztonsági szolgálat emberei is megszólaltak az ügyben — bár névtelenségbe burkolózva —, és megerősítették, hogy csaknem belekezdtek Dzsafrban a vészhelyzetek kezelésére szolgáló akcióterv megvalósításába.
A polgármester kilátásba helyezte, hogy pert indít a lap ellen, amely viszont azzal védekezik, hogy híréről ordított: csak tréfa.
Emlékezetes, hogy hasonló pánikot okozott az Egyesült Államokban Orson Welles amerikai filmes óriás 1938-ban rádiójátékával, mely élő adásban közvetítette, ahogy Mars-lakók megszállják a Földet. Az amerikaiak közül jó páran fegyverhez kaptak, hogy megküzdjenek az idegenekkel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.