Meghalt Lech Kaczynski elnök
Lezuhant a Lech Kaczynski lengyel államfőt szállító repülőgép szombaton a nyugat-oroszországi Szmolenszk repülőtere közelében, a gépen utazó 96 ember életét vesztette. A gépen a lengyel elnök és más magas rangú vezetők, közöttük a nemzeti bank kormányzója, a hadsereg több vezetője, így a vezérkari főnök, az összes haderőnem vezetője, egyházi személyek utaztak, a Szmolenszk melletti katinyi (Katyn) erdőbe tartva, ahol kegyeleti hely van az 1940-ben a szovjetek által kivégzett lengyelek ezreinek emlékére.
Az elnökkel tartott felesége, Maria, valamint a katyni áldozatok több hozzátartozója is. Lengyelországban Bronislaw Komorowski, az alsóház elnöke, aki az alkotmány értelmében ellátja az ügyvezető elnöki tisztet, egyhetes nemzeti gyászt rendelt el. A házelnöknek két héten belül ki kell írnia az elnökválasztást, amelyet a kiírás után legkésőbb két hónapon belül meg kell tartani. * Dmitrij Medvegyev orosz elnök közvetlenül a lengyel néphez fordult szombaton a Lech Kaczynski lengyel elnököt is szállító repülőgép szmolenszki katasztrófája kapcsán, és azt ígérte, hogy a katasztrófa okait a lehető legalaposabban kivizsgálják. Az államfő bejelentette: április 12-ét nemzeti gyásznappá nyilvánítja Oroszországban a szmolenszki katasztrófa miatt. A helyszínen még szombaton a kora délutáni órákban megtalálták a lezuhant gép mindkét fekete dobozát, és a szakértők már hozzá is kezdtek vizsgálatukhoz — jelentette be Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek minisztere. Megtalálták Lech Kaczynski holttestét is. * Donald Tusk lengyel és Vlagyimir Putyin orosz kormányfő, valamint az államfő ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke, volt kormányfő a szerencsétlenség helyszínére utazott. Vasárnapra virradó éjszaka Putyin és Tusk virágokat helyezett el a szmolenszki Szevernij repülőtér közelében. * Lech Kaczynski holttestét tegnap Varsóba szállították, miután ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski Szmolenszkben azonosította. Kaczynski földi maradványait tegnap a varsói katonai repülőtérről a köztársasági elnöki palotába szállították.
Gyászol Lengyelország és a világ
Tegnap délben kétperces csenddel emlékeztek Lengyelország-szerte az áldozatokra. Az ország különböző pontjain a szirénák hangjára megállt a forgalom, az emberek mozdulatlanul és némán — gondolataikba merülve — élték át a megemlékezés pillanatait. A parlament épülete előtt a kormány tagjai, a képviselők és a szenátorok mécseseket gyújtottak, a város történelmi központjában álló épületet és környékét virágok és gyertyák tengere borította. Kaczynski elnök elődei, Lech Walesa és Aleksander Kwasniewski megdöbbenésüket fejezték ki a gyászhír hallatán. ,,Hetven éve Katynban a szovjetek likvidálták a lengyel elitet. Ma annak a lengyel elitnek a tagjai haltak meg ott, akik azért utaztak oda, hogy az 1940-ben megölt lengyelek előtt leróják kegyeletüket" — mondta Lech Walesa. * A világ vezetői osztoztak a lengyel nép és az áldozatok hozzátartóinak gyászában. Sólyom László köztársasági elnök meggyőződését fejezte ki, hogy Kaczynski elnök műve, mindaz, amit a magyar—lengyel barátságért tett, túl fogja őt élni. Barack Obama amerikai elnök szombati közleményében kiemelte: az Egyesült Államokban Kaczynski elnököt nagyra becsülték mint a szabadság és az emberi méltóság iránt elkötelezett vezetőt. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a lengyel hazafiról és egyben az Európai Unió elkötelezett hívéről emlékezett meg. Részvétét fejezte ki XVI. Benedek pápa, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár, továbbá Angela Merkel német kancellár, Nicolas Sarkozy francia elnök, II. Erzsébet brit királynő, valamint számos más európai ország vezetője.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.