A fiatal netezők közül a nőket érdeklik jobban a közösségi portálok — derül ki egy friss felmérésből, amely szerint már megfordult az a korábbi trend, hogy a férfiak az online közösségek meghatározói.
A Dél-kaliforniai Egyetemen végzett felmérés szerint a negyven év alatti nők 67 százaléka érzi úgy, hogy az internetes közösségekben való részvételük épp olyan fontos, mint a hagyományos közösségi kapcsolataik. A férfiak közül mindössze 38 százalék vélekedett hasonlóan. Ez az arány 2007-ben még fordított volt; akkor a férfiak 69, a nőknek pedig 35 százaléka szerint volt fontos a netes közösség. Az internetes közösségek kategóriájába azonban nemcsak a Facebook és ez ehhez hasonló portálok tartoznak, hanem a különböző szabadidős tevékenységekre, hobbikra, spirituális életre és a politikára szakosodott oldalak látogatóit is ide sorolják.
Michael Gilberd kutató szerint a nők lassabban fogadják el az új technológiákat, ha azonban egyszer megbarátkoztak velük, használatukban a férfiakat is képesek túlszárnyalni. Az Apple új táblagépének premierjén is a férfiak voltak többségben, ez azonban nem jelenti azt, hogy állandósulna a technológiai egyenlőtlenség ― hangsúlyozta Gilbert.
A nők általában a társaság miatt csatlakoznak egy-egy közösségi portálhoz, miközben a férfiak ― elsősorban a 25―39 év közötti korosztály ― a szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó információkért keresik fel az internetet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.