Az 1984-ben épült, 1998-ban magánosított, és a Kurkó János csíkszeredai vállalkozó tulajdonát képező kereskedelmi központ az állami időkben elkezdődött, a külső felületeken még folyó teljes felújítás után, június 30-án este ingyenes Neoton-koncerttel örvendezteti meg a közönséget. Az egyik legnépszerűbb magyarországi könnyűzene-együttes énekese, Csepregi Éva sajtótájékoztatón közölte, hogy Erdélyben csak egyszer turnéztak (1981-ben), de jó néhány éves kimaradás után több koncertet adtak, a sepsiszentgyörgyit azonban a legnagyobb ingyenes erdélyi fellépésüknek szánják. A mostani repertoárban majdnem kizárólag a régi slágereik szerepelnek, mert ,,ezt szeretik hallani az emberek", noha születnek új dalaik is. A koncert helyszíne az áruház előtti tér, élő zene lesz, nem felvétel, és látványban is próbálnak újat nyújtani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.