Egyszer az asszony elhatározta, hogy férjhez adja a leányait. Jött is egy kérő, de az a legkisebbiket szerette volna elvenni, akinek két szeme volt, az asszony pedig legelőször a legnagyobb leányt szerette volna férjhez adni. Az asszony meg a két nagyobb leány nagyon megharagudott a legkisebbre. Volt egy kecskéjük, mindennap csak azt őriztették vele kinn a réten, mert ha otthon volt, a legény csak vele beszélgetett.

Nagyon búsult a kisleány, hogy ő nem oka semminek, mégis hogy haragusznak rá a testvérei, enni sem adnak neki, csak száraz kenyérhéjat. Amint ott búsul, egyszer csak kérdi tőle a kiskecske:

— Miért búsulsz, te kisleány?

— Hogyne búsulnék, mikor úgy haragusznak rám a testvéreim, hogy nem hagyják még azt sem, hogy otthon üljek, s ebédre is csak száraz kenyeret tesznek.

— Sose búsulj azon — mondta a kiskecske —, majd én segítek rajtad. Mikor megéhezel, csak hívjál oda engem, s mondd nekem: Kedves kecském, jer ide, teríts asztalt ízibe. S én odamegyek, s lesz mindenféle jó étel és ital. Mikor megebédelsz, ne felejtsd el, hogy rögtön mondjad: Kedves kecském, jer ide, vidd az asztalt ízibe.

Úgy is tett a kisleány mindig, s nem bánta, ha otthon nem is tesznek elé semmit. Minden reggel ment ki vígan a kiskecskével a mezőre. Egyszer gondolják otthon: ,,Vajon miért nem kér ez a leány ennivalót? Vajon ki van vele? Utána kellene nézni a dolognak, meg kellene lesni!" Elhatározták, hogy első nap kimegy az egyszemű leány, s meglesi, hogy mit eszik a testvére.

Úgy ment oda, mintha ő is ott akarna maradni szórakozni a testvérével. Leültek a szép zöld gyepre, s elkezdtek beszélgetni. Amint ott beszélgetnek, azt mondja Kétszemű:

— Hajtsd ide a fejedet az ölembe!

S amint Egyszemű lehajtotta a fejét, Kétszemű elkezdte mondogatni:

— Ébren vagy-e, Egyszemű, aluszol-e Egyszemű?

S ezt addig mondogatta, amíg Egyszemű elaludt. Akkor rögtön mondta Kétszemű:

— Kedves kecském, jer ide, teríts asztalt ízibe.

Mire felébredt Egyszemű, a kecske már el is pakolta az asztalt, Egyszemű nem látott semmit. Felkelt, hazament, s azt mondta, hogy nem látott semmit. Másnap úgy határoztak, menjen ki Há­romszemű, hogy meglesse. Kimegy Háromszemű, leülnek a fűbe, s elkezdenek beszélgetni. Azt mondja Kétszemű:

— Hajtsd ide a fejedet az ölembe!

Gondolta, elaltatja ezt is, s megebédel. Lehajtotta Háromszemű is a fejét az ölébe, s Kétszemű elkezdte mondogatni:

— Ébren vagy-e, Háromszemű, aluszol-e, Háromszemű?

Mikor két szemét behunyta, gondolta, hogy elaludt. Nem vette észre, hogy a harmadik szeme nyitva van, s mindjárt mondta:

— Kedves kecském, jer ide, teríts asztalt ízibe.

A kecske odament, megterítette az asztalt, s a leány elkezdett ebédelni. Háromszemű tette magát, hogy alszik. Mikor megebédelt, Kétszemű hívta a kecskét:

— Kedves kecském, jer ide, vidd az asztalt ízibe.

Mire elpakolta, Háromszemű felébredt, s tette magát, mintha nem tudott volna semmiről semmit. Hazament, és elmondott otthon az anyjának és a testvérének mindent. Elhatározták, hogy levágják a kecskét. Hazament a kisleány, és megmondták neki is, hogy mit határoztak. Nagyon búsult a kisleány, hogy most már nem lesz senkije.

Éjjel, amint elaludt, azt álmodta, hogy odament hozzá egy öregember, s azt mondta neki: kérje el a kecskének a körmét és a szarvát, s azt ültesse el az ajtó mögé, de úgy, hogy ne lássa senki.

El is ültette a leány, hát reggelre lett belőle egy szép aranyalmafa, de arról senki nem tudott leszedni egy darabot sem, csak Kétszemű. Mikor jött a legény, kérte Háromszeműt, hogy vegyen le neki egy aranyalmát. De akármennyire nyúlt, az ágak mindig másfelé hajlottak, nem tudott levenni egyet sem. A kétszemű leányt mindig benn tartották az ágy alatt, nem volt szabad előjöjjön, amíg a legény ott volt. Hát egyszer, ahogy kérte, kigurított egy aranyalmát az ágy alól. Kérdi a legény:

— Hát ez honnan gurult ki? Ki gurította ki? Jöjjön elő!

Azt mondta a két testvére:

— Egy kis mocskos, nem érdemes rá se nézni.

A legény benézett az ágy alá, s meglátta, hogy ott van Kétszemű, akit ő szeretett. Szépen kézen fogta, s mondta, hogy ő lesz a felesége, senki más. El is mentek, s a két nagyobb otthon maradt. Ha a két leány vénlány nem maradt volna, az én mesém is tovább tartott volna.