A 2010. április 15-én sorra került gyűlésen a sportigazgató azzal kezdte mondandóját, hogy „kell legyen egy stratégiánk..." S ekkor a teremben ővele és a fővárosi kiküldöttel együtt 20-an ültek. Az MSC-t és a szentgyörgyi ISK-t leszámítva nem volt ott egyetlen egyesületi vezető sem, nem volt jelen egyetlen polgármester sem... Megint, mint 2008 novemberében, egy helyben topogott a maroknyi résztvevő. Lényeges döntést nem hozott, nem fogalmazott meg. Még azután sem, miután a sportpénzek elosztásában nagy szerepet játszó liberális képviselő feltette a kérdést: a tömeg- vagy a teljesítménysportot támogatnák inkább? Pedig nem boncolgatta senki (csak érintették, csak céloztak rá), nem szedte darabjaira a sportpénzek elosztásának kimutatását, azt, hogy mennyi pénzt fordítottak a bajnokságban kullogó teremlabdarúgó-csapat külföldi játékosaira, a Román Kupa küzdelmeit harmadik helyen zárt kosárlabdacsapat fél évre, egy évre hozott vendégjátékosaira... De azt elmondták: az olimpián járt, világ- és Európa-bajnokságokon érmet nyert birkózóink kellő anyagi támogatás hiányában arra kényszerülnek, hogy Spanyolországba, Németországba menjenek epret szedni, spárgázni!!! És az is elhangzott, ismételten — ami korábban a Háromszék hasábjain többször megjelent —, hogy Európa sportélete fölött új szél fújdogál, s ennek lényege: „Az unió a gyermek-, az ifjúsági és a lakossági szabadidősportért száll síkra! A teljesítménysportot pedig az üzleti világ gondjaira bízza."

Ezért fontos az a stratégia. Arról kellett volna lényegében tárgyalni — s nem a kétes bizonyítványokat magyarázgatni —, s valahogy elsimítani azt az ellentmondást, mely a megye sportvezetése, a város és a megye vezetése között létezik, mely ellentmondás évek óta fertőzi sportéletünket.

(nagymohai)