Orbán nem hagyja magára a Fideszt
Orbán Viktornak a parlamenti választás második fordulója után sem áll szándékában ,,magára hagyni a Fideszt". A párt elnöke ezt a Facebook közösségi portálon jelentette be, ahol a következő bejegyzést tette: ,,A Fidesz elnöksége körüli pletykákról. Kéretlen tanácsadók és házasságközvetítők kíméljenek. Semmilyen érvet nem találok, ezért a második fordulót követően sem áll szándékomban magára hagyni a Fideszt". Az RTL Klub Híradójának hétfői információja arról szólt, hogy a választások második fordulója után új elnöke lehet a Fidesznek, ugyanis Orbán lemond. Havasi Bertalan, a párt sajtófőnöke tegnap kora délután ezt úgy kommentálta: ,,ez a téma semmilyen formában nem vetődött fel a Fideszben."
Az SZDSZ nem fog megszűnni
Az SZDSZ nem fog megszűnni, a liberális párt a parlamenten kívül is hallatni fogja a hangját — mondta Retkes Attila, a párt elnöke. A politikus kijelentette: ő maga és a párt ügyvivői testületének többsége még nem mond le, nem hagyja sorsára a pártot, a következő két hónapot még végigviszik. Hozzátette: az ügyvivői testület tegnapi ülésén arról döntött, május 25-ig tagságmegújítás lesz, majd ezután az országos tanács összehívja azt a küldöttgyűlést, amely egyebek közt a teljes tisztújításról, a párt nevének megváltoztatásáról, valamint az új alapszabályról dönt.
Magyar Gárda: vádemelési javaslat
Vádemelési javaslattal küldte tovább a rendőrség a Magyar Gárda elleni nyomozás anyagait az ügyészségnek; K. Róbertet, a Magyar Gárda főkapitányát és két társát egyesülési joggal való visszaéléssel és törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatással gyanúsítják. A rendőrség honlapján azt közölte: a nyomozók az eljárás során több mint száz tanút hallgattak ki, mások mellett a Magyar Gárda Egyesület alapító tagjait, akik közül többen már kiléptek az egyesületből, mert a szervezet jelentősen eltért eredeti céljától. A nyomozás során a rendőrség megállapította, hogy a Magyar Gárda katonai hierarchia alapján, parancsuralmi rendszerben felépített és működtetett szervezet, amelynek nyíltan vállalt célja a rendfenntartás a rendőrség mellett vagy helyett, az állam rendfenntartó monopóliumának megtörése — áll a közleményben.
Semlegesen a hazafiassági törvényről
Nem hozott határozatot a hazafiassági törvényről a szlovák parlament kulturális és sajtóbizottsága, amely tegnap ülésezett Pozsonyban. Februárban hasonló álláspontra helyezkedett a kormány is, amely szintén semleges maradt a sok vitát kiváltó törvénytervezettel kapcsolatban. A hazafiassági törvényt március elején elfogadta a parlament, de Ivan Gasparovic államfő megvétózta, mert szükségesnek tartja a törvény alkalmazásának jobb előkészítését. A vétó miatt a törvényhozásnak újra napirendre kell tűznie a jogszabályt, amire április 27-én kerül sor. Gasparovic vétójának felülvizsgálatához a 150 tagú törvényhozói testületben legalább 76 szavazatra lesz szükség.
Lefejezték az iraki al-Kaidát
Közös iraki—amerikai műveletben megölték Észak-Irakban az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki szervezetének egyik magas rangú vezetőjét. Kászim al-Muszavi vezérőrnagy elmondása szerint tegnap kora reggel végeztek Ahmed al-Obeidivel, hírszerzési információk alapján. Az Abu Szuhaib néven is ismert vezető volt az iraki al-Kaida tevékenységének irányítója Kirkuk, Szaláheddín és Ninive tartományban. Obeidi a hírszerzés tisztje volt a néhai Szaddám Huszein diktátor uralma idején. Előző nap Núri al-Máliki iraki kormányfő és az amerikai hadsereg azt jelentette be, hogy a vasárnapra virradó éjjel — szintén közös amerikai—iraki műveletben — megölték az iraki al-Kaida két vezetőjét, Abu Omar al-Bagdadit és Abu Ajjúb al-Mászrit, s ezzel mintegy lefejezték a terrorszervezetet Irakban.
Bakijev Fehéroroszországba menekült
Kurmanbek Bakijev megbuktatott kirgiz elnök és három hozzátartozója Fehéroroszországban tartózkodik — jelentette be a volt szovjet köztársaság elnöke, Aljakszandr Lukasenka. Az ideiglenes kirgiz kormány elnökhelyettese tegnap nem zárta ki, hogy kérni fogják Bakijev kiadatását, akit bíróság elé akarnak állítani a nyolcvanöt halálos áldozatot követelő április elejei biskeki zavargások miatt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.