Vajúdik az ivóvízhálózat felújítása és bővítése, a szennyvízrendszer megépítése, de a tanügyminisztérium által beígért pénzalapok késése miatt a Gelei József Általános Iskola épületeinek további rehabilitása és bővítése is. Az már csak ráadás, hogy mennyire várják a helybeli gyerekek az ide tervezett műfüves kis pálya megépítését. Mindhárom megvalósítása sürgetően fontos: a sepsikőröspataki vízhálózat árkosi szárnyán naponta csőrepedésekkel küzdenek, a kanálisrendszer kiépítése pedig a további pénzalapoktól függ.
Sikeresen végződött a két iskolaépület cseréje az egyház és az önkormányzat között, de a továbbiak a régebbi iskola főjavításától és bővítésétől függenek. Két összevont alsós osztály, valamint a községi és iskolai könyvtár átköltöztetése-elhelyezése is ennek függvénye. Sem az építkezés, sem pedig a fejkvótarendszer helyzete miatt nem lehet látni, miképpen alakul az iskola sorsa szeptemberben. Hunyadi Olga igazgató elmondta, az V—VIII. osztályos tanulók létszáma két összevont osztályra zsugorodott, s a tanulólétszámhoz igazodó számítás szerint a pedagógusi kar fizetését csak 75 százalékban lehetne biztosítani. Árkos ragaszkodik iskolájához, az önkormányzat pedig a működéshez szükséges költségeket támogatná. A község lakossága türelemmel várja a változásokat: borúra derű — mondták.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.