Bölöni Dávid csernátoni polgármester és Moldován Csaba magánvállalkozó volt a házigazdája utóbbinak az ikavári csonka torony közelében található hétvégi házában a felső-háromszéki polgármesterek e havi találkozójának, melyen György Ervin prefektus, a megyei tanács vezérkara és közel tíz megyei önkormányzati képviselő, valamint a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság munkatársai is jelen voltak.
— Ettől az évtől kezdődően, ha betartják a törvény által előírt feltételeket, minden településen lehet állatpiacot létesíteni — jelentette be dr. Sikó Barabási Sándor megyei főállatorvos, aki elmondta, jelenleg már semmiféle korlátozó intézkedés nincs érvényben. A kézdivásárhelyi piac azért szűnt meg — hangsúlyozta —, mert tavalyig nem volt szabad sertést és baromfit kínálni eladásra. Helységen belül most már lehetne piacozni, de úgy, hogy csak a községből vagy legfeljebb a szomszédos településekről vinnék a gazdák a jószágokat értékesíteni, nagyobb távolságról továbbra sem szabad élő állatot hozni. Ez járványvédelmi szempontból azért fontos, hogy ne terjedjenek az állatbetegségek, főleg a pestis, és követni lehessen az állatok mozgását — összegezett a főállatorvos.
A továbbiakban a LEADER-program került terítékre. A polgármesterek kérdéseire Csutak István fejlesztéspolitikai szakértő, a téma szakavatott ismerője és Demeter János, a megyei tanács alelnöke válaszolt. Kézdiszéken tizenkét községből negyvennégy taggal alakult meg az Angustia Egyesület, a lakosság száma pedig negyvenezer feletti — mondotta Varga Attila esztelneki polgármester, aki arra kérte kollégáit, hogy vállalják a rájuk eső költségeket.
A tanácskozás végén az útjavítás, a már szinte járhatatlan utak foltozása került szóba. Tamás Sándor megyeitanács-elnök a közeljövőben sorra kerülő munkálatokról, beruházásokról tartott rövid tájékoztatót.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.