A lengyel törvények értelmében, ha az első fordulóban nem születik döntés, a második fordulót két héttel később, július 4-én kell megtartani. Az idő előtti választást az teszi szükségessé, hogy repülőgép-szerencsétlenségben meghalt Lech Kaczyński államfő. Két közvélemény-kutatás eredményei is azt jósolják, hogy az ügyvezető elnök Komorowski fölényesen nyeri a választást. A TNS OBOP ezer ember körében végzett felmérésében Komorowski, a kormányzó Polgári Platform jelöltje 55 százalékot kapott, míg a szerencsétlenül járt államfő ikertestvére, Jaroslaw Kaczyński, a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság elnöke 32-t. Utóbbi még nem jelentette be, hogy indul-e a testvére halálával megüresedett posztért. A Homo Homini cég vizsgálata szerint Komorowski támogatottsága 39,3, Kaczyńskié pedig 18,2 százalék.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.