Tegnapra már elérte a 75 százalékot az Európában közlekedő légi járatok száma az izlandi vulkánkitörés előtti szinthez viszonyítva ― jelezte közleményében a légtér ellenőrzéséért felelős nemzetközi szervezet, az Eurocontrol.
Több mint öt nap után ismét teljesen szabad a német légtér, a zárlatot tegnap 11 órától feloldották. A francia repülőterekről is egyre több járat közlekedett; a légi közlekedés teljes helyreállása a hét végére várható ― közölte a francia közlekedési államtitkár. Megindult a légi forgalom Nagy-Britanniában, miután kedden késő este a brit polgári repülésügyi hatóság váratlanul bejelentette a hat nappal korábban életbe léptetett brit légtérzárlat fokozatos feloldását. Szakértők szerint azonban hosszú időbe telik, mire teljesen normalizálódik a helyzet a brit repülőtereken. A japán légitársaságok is bejelentették, hogy újraindították járataikat Európába.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.