Nem tudom, mennyire figyelnek oda vagy sem az emberek, a diákok, a tanárok és — közvetve vagy közvetlenül — a szülők, de elég érdekes vagy inkább felháborító dolgok fordulnak elő. Mint már többször is hallhattuk a tévében és olvashattuk a sajtóban, mindenki csupán a minőségről beszél, de mi van a főszereplőkkel: a diákokkal és a tanárokkal? A diákoknak csak jogaik vannak, a tanároktól pedig a legújabb törvénytervezet szerint az eddig meglevő kedvezményeket, jogokat is megvonták. Érdekes a 21. században az a munkahely vagy cég, ahol az egyik félnek csak jogai, a másiknak csak kötelességei vannak. Sőt, ezentúl a szülők még jobban beleszólhatnak abba, hogy mit, mikor, milyen módszerekkel tanítanak a tanárok. Hol vannak a szülők, amikor a diák minden héten megfenyegeti a tanárt és annak rokonait, jelenetet rendez, rongálja a berendezést, szidja a tanárt, fenyegeti és megalázza azokat a társait, akik még szeretnének tanulni? Egyáltalán ismerik a kedves szülők a saját gyerekeiket?

A gyereknevelésért elsősorban a szülő a felelős, az iskola csak besegít napi 5—6 órában. A nevelés és a tanítás nem zárja ki a szeretetet. A szülői szeretet nem csupán abból áll, hogy megvásárolunk mindent a gyereknek, jó lenne odafigyelni rájuk, beszélgetni velük (a mai gyerekek, diákok nagy része már beszélgetni sem tud, nem érdekli semmi, csak a mobiltelefon, az internet, a zene, a divat, a buli és természetesen a társai véleménye). Meg kellene magyarázni, hogy gondolatainknak, szavainknak, tetteinknek vagy azok hiányának következményei vannak (még akkor is, ha jelenleg nem ezt észleljük az országban), amelyek nemcsak őket, de a környezetüket is érintik, befolyásolják. Azt is meg lehetne mutatni, hogy más is létezik a világon, mint a tévé, a médiasztárok és a hétvégi diszkó.

De semmi gond. Ősztől bevezetik a fejpénzt, a tanár pedig dönthet: marad a tanügyben és átképzi magát bébiszitternek, dadának — hiszen tanítani nem igazán lehet/szabad — vagy elmegy. Minden tanuló megkapná az ötöst alanyi jogon, a tanár pedig kedvesen mosolyogva felügyelne a teremben. A 12. osztály végén pedig minden tanulót automatikusan érettnek nyilvánítanának vizsga nélkül, hiszen épp elég ideig koptatta az iskolapadot. Az más dolog, hogy esetleg nem tud helyesen írni, udvariasan és tisztelettudóan viselkedni. Igaz, erre ma már nincs szükség. Ha bekapcsoljuk a tévét, sok olyan szereplőt látunk, akinek a tudása, műveltsége nulla, és mégis százezreket keres.

Jó lenne azért elgondolkodni azon, mi lesz majd tíz, húsz év múlva, hogyan képzeljük el a saját közösségünk jövőjét.

Jelenleg csupán azt lehet látni, hogy cserbenhagyták a mostani generációt, feláldozták a gyerekeket, a tanárokat és a minőséget mások önző érdekeinek.

Nagy Lajos, Sepsiszentgyörgy