FOGYUNK, DE VAGYUNK! Horváth István és Kiss Tamás szociológus Erdélyi magyar demográfia és népességpolitika, a 2011-es népszámlálás várható eredményei című, Kolozsváron elhangzott előadásából kiderült, a kisebbségkutató intézet becslése szerint a 2011-es népszámláláson várhatóan 1,29 millió magyart számolnak majd Romániában, ez létszámban csökkenést jelent a korábbi adatokhoz képest, azonban a magyarok aránya nem csökken számottevően. Várhatóan 6,3—6,5 százalék lesz a 20,5 milliós Romániában. Továbbra is bizonytalansági tényező a kivándorlás, és az, hogy a mintegy kilencvenezer magyar anyanyelvű roma milyen arányban vallja magát magyarnak. (Krónika)
AKKREDITÁLJÁK A SAPIENTIÁT. Kedvező véleményezést kapott a román akkreditációs bizottságtól a Sapientia — Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A magyarországi költségvetési támogatással létrehozott tanintézményben tizennyolc tagú szakmai bizottság mérte fel, hogy felszereltsége és az oktatás színvonala tekintetében adottak-e a felsőfokú oklevél kibocsátásának feltételei. A Sapientia rektora elmondta: az intézmény minden szakmai ellenőrzésen túljutott, most már a politikai akaraton múlik, mikor kapja meg a végleges működési engedélyt. (Erdély Ma)
ÖRÖKÖS HELY A PARLAMENTBEN? A tizennyolc nemzeti kisebbségnek, így a magyaroknak is a demokrata liberálisok fenntartott helyet ígérnek a leendő háromszáz tagú parlamentben, ha megszavazzák az alkotmánymódosítást — írja a Gândul. Ez a magyarság 7 százalékos jelenlétével számolva nem is rossz, csak kétséges, a többi román párt belemegy-e abba, hogy 300 hely helyett mindössze 260-ért versengjenek. Norica Nicolai liberális képviselő már a kisebbségeknek fenntartott tizennyolc hely miatt is háborgott — derül ki a Realitateaból.
BEJEGYEZTÉK OPREA PÁRTJÁT. A fővárosi törvényszék hétfőn jóváhagyta a független képviselők kérését, hogy Románia Haladásáért Országos Szövetség néven parlamenti pártot jegyezzenek be. A Szociáldemokrata Pártból és a Nemzeti Liberális Pártból kiugrott honatyák számára létrehozandó alakulatot bal-közép irányultságúnak tervezik. Sajtóinformációk szerint az új párt elnöke Marian Sârbu, ügyvezető elnöke Gabriel Oprea, tiszteletbeli elnöke pedig Cristian Diaconescu lesz. (ÚMSZ)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.