A környezettudatos magatartást szeretné szélesebb körben elterjeszteni a sepsiszentgyörgyi Könczei László Egyesület azzal a közel százezer lejjel, amit a Környezetvédelmi Alapnál nyert egyéves tervére.
A természet hangja program során a helyi rádiókban naponta sugárzott klipekkel próbálják felhívni a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés előnyeire — ez ugyanis nem tudatosult eléggé a lakosságban —, a zöldövezetek fontosságára, és mindenre, ami viszonylag kis erőfeszítést kíván, életünket, környezetünket azonban tisztábbá és élhetőbbé tehetjük általa. A 98 900 lejes pályázat tíz százaléka önrész (ezt bankkölcsönből fedezik), a pénzből szórólapokat is nyomtatnak, és harminc önkéntest képeznek ki (nagydiákokat, egyetemi hallgatókat), akik feliratos trikót és sapkát is kapnak. Az egyesület tagjai szerint a kis előremozdulás is számít, bár természetesen jobb lenne, ha az állam és az állami intézmények nem hagynák magukra a civil szervezeteket e nemes, de nem nagyon hatékony küzdelemben. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.