A sepsiszentgyörgyi Művészeti Iskola balettszakosztályának évi bemutatkozása immár rég kinőtt a szokásos iskolai ünnepségek kereteiből.
A Tamási Árom Színház zsúfolásig telt nagytermében Benkő Gizella tanítványai a klasszikus balett nyelvén mintegy elmesélték, hogyan lesz a kissé esetlen, ám annál nagyobb odafigyeléssel libbenő ötesztendős kislány mozgásából tánc, majd érzelmet és gondolatot kifejező művészi teljesítmény. Hetvenhárom lányka pontosan megkomponált koreográfiai láncban, a barokk zene hangzás- és ritmusvilágában bűvölte el a közönséget. Akik nem csak azért tapsoltak, mert gyermekük, testvérük, netán unokájuk mutatta be tudását, hanem azért is, mert a megfelelő díszlet-, ruha- és fényelemek, a már említett barokk muzsika és a táncosok odaadása, tudása ,,felnőtt" színpadi produkcióvá érlelte az előadást. (ferencz)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.