Minden az élettelen anyagból indult ki, vagyis amit a mi fogalmaink szerint annak tekintünk, de amelyről kiderült, hogy bizonyos kombinációkban mégis az élő anyagot eredményezi, utána pedig biztosítja az élőlény számára a megfelelő életkörülményeket.

Ez így kissé elvont, csak elképzelni lehet, de az már bizonyítható is, hogy a kőzeteknek is van energiakisugárzásuk, valami olyasmi tehát, ami az élőnek igazán a sajátja, ami benne teljesedik ki.

A biológusok azt is feltételezik, sőt, sok szempontból bizonyítékokkal alá is támasztják, hogy az egysejtűekből alakultak ki hosszú évezredek folyamán a ma ismert állatok. Ez a folyamat azért különösen érdekes, mert minden élőlény megismétli az egyedfejlődés történetét, csak a fejlődés más-más lépcsőfokán áll meg. Ezt ahhoz a kísérlethez hasonlíthatnánk leginkább, ahogyan a kisgyerek járni tanul. Először óvatosan, majd mind bátrabban mászik, feláll, bukdácsol, aztán egyszer csak elindul, és ettől a perctől kezdve már könnyedén áll fel s indul útjára mindig.

Nekünk, akiknek már a legtermészetesebb, hogy járni tudunk, sőt, sietni is egész életünk során, legfennebb érdekességnek tűnik mindez. Nem érünk rá belegondolni, tulajdonképpen milyen szerencsések vagyunk, hogy ennyi mindent láthatunk, tudhatunk a világról. Egyediek vagyunk, és megismételhetetlenek a magunk emberi mivoltában, és erre büszkék is vagyunk, nemegyszer éreztetve felsőbbrendűségünket.

A döbbenet akkor ütötte mellbe az önmagától eltelt embert, amikor kiderült, hogy csecsemőket klónoztak, azaz mesterséges úton állítottak elő embert — kicsit durván fogalmazva. Megdőlni látszott a teremtés, a fogantatás mítosza, sokakat felháborítottak, másokat félelemmel töltöttek el az ebből adódó lehetőségek.

Kicsit úgy tűnt mégis, hogy valami igaznak kell lennie a lélekvándorlás elméletében, ha ugyanolyan testbe egy másik lélek költözik.

A materialista világnézetet valló embernek az élet kialakulása logikus evolúciós folyamat eredménye, melyre az ő emberi lénye teszi fel a koronát, mégis, amikor megszületik az első gyereke, rádöbben, hogy a csoda még mindig létezik, és időnként megismétlődik.

Már csak egy lépés választ el attól a gondolattól, hogy az emberi lény a méhen belüli élet melyik stádiumától tekinthető egy új élet csírájának, és hogyan reagálhat le különböző helyzeteket.