Azt hiszem, ön is ismeri azt a mondást, hogy ,,ha korpa közé keveredsz, megesznek a disznók". A szülők általában vannak olyan bölcsek, hogy odafigyelnek, kivel játszik és barátkozik a gyerekük, mert tudják, hogy a társak alapvetően befolyásolják a magatartását.
A társak nyomása felnőttkorban is hat, úgyhogy mindenképp érdemes olyan emberekkel barátságot tartania, akiknek fontos a házasságuk, s az ön számára jó példát és támaszt jelenthetnek. Vannak ugyanis emberek, akik amikor otthon nem mennek jól a dolgok, nem a megoldást keresik, hanem a másik nemet szidják és csúfolják.
Nem érdemes olyan társasághoz csapódni, mely divatot akar csinálni a válásból, vagy az a fő témája, hogy minden nő ilyen vagy minden férfi olyan. Önnek például mit mondanának a barátai, ha házasságában gondjai lennének, és ezt előttük szóvá tenné? Az lenne az első, hogy ,,válj el"? Vagy igyekeznének segíteni, önt támogatni, ugyanakkor pedig őszintén elmondani azt is, hogy meglátásuk szerint mi az ön része a problémában? Érdemes a társaságunkat és a barátainkat tudatosan megválasztani, mert ahogy a bölcs Salamon mondta: ,,aki jár a bölcsekkel, bölcs lesz; aki magát társul adja bolondokhoz, megromol".
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.